Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
A Kozák, Szabó duó nyert K-2 500 m-en
MTI
2009. július 12., vasárnap 05:53
A Kozák Danuta, Szabó Gabriella duó nyerte a női kajakkettesek szombati 500 m-es versenyét a kajak-kenusok idei országos bajnokságán, a szegedi Garantiqa Kupán, amely több számban - ebben is - válogató az év fő eseményére, a kanadai Dartmouth-ban augusztus 13. és 16. között sorra kerülő világbajnokságra.

Így a fiatal, négyesben pekingi ezüstérmes kettős, amely a június végi, brandenburgi Európa-bajnokságon is diadalmaskodott ebben a számban, a vb-n is rajthoz állhat. Ebben a számban - bár szerepel az olimpia műsorán - azért volt szükség újabb válogatóra, mert az első fordulóban győztes Kovács Katalin, Janics Natasa egység előbbi egyesbeli érdekeltsége miatt lemondott az indulás jogáról.

A többi 500 m-es verseny nem volt válogató, ennek megfelelően a már biztos csapattagok közül sokán kihagyták az újabb megmérettetést. A kenusoknál nem indult el például Vajda Attila, a női kajak egyeseknél pedig mindössze négy résztvevője volt a döntőnek.  

A válogató szempontjából ezzel véget ért az ob, amely délután 16 órától a világbajnokság műsorán jövőre már szereplő 5000 m-es versenyekkel zárul.

Azokban a négyesekben, amelyekben még nincs meg a vb-összeállítás, Storcz Botond szövetségi kapitány hétfőre ígéri a csapathirdetést.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
sport rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier