|
A Liverpool és a Real Madrid jutott tovább
2007. december 12., szerda 10:40
Újabb öt csapat jutott be a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjébe. Az A-, B- és C-jelű kvartettekben kedden eldőlt minden továbbjutó hely sorsa, végül a Porto, a Liverpool, a Schalke, a Real Madrid és az Olimpiakosz jutott be a legjobb tizenhat közé. A Chelsea már korábban biztosította helyét az egyenes kieséses szakaszban.
Az A-csoportban a hatodik forduló előtt még mind a négy csapat továbbjuthatott volna, végül ez a Liverpoolnak és a Portónak sikerült. Az angoloknak ehhez győzniük kellett a Marseille otthonában, aminek maximálisan eleget is tettek Rafa Benitez vezetőedző tanítványai. A Liverpool ugyanis 4-0-ra gázolta le francia ellenfelét. A Liverpool jó formában van, utolsó három BL mérkőzésén 16 gólt lőtt és csak egyet kapott. A Porto szintén nyert, hazai pályán 2-0-ra verték a Besiktast.
A B-csoportban a már továbbjutott Chelsea 0-0-át játszott a Valenciával, míg a másik mérkőzésen a Schalke 3-1-re verte a Rosenborgot és ezzel bejutottak nyolcaddöntőbe. A német csapat úgy ment tovább, hogy mindössze öt gólt lőtt a csoportkörben, ráadásul mind az ötöt a norvég csapatnak.
A C-csoportban - akárcsak az A-ban - szintén négy csapatnak volt még esélye az első két helyre. Ezeket végül a Real Madrid és az Olimpiakosz szerezte, az a két csapat, amely a forduló előtt is továbbjutó helyen állt. A Real magabiztosan, 3-1-re verte otthon a Laziót, míg az Olimpiakosz 3-0-ra kiütötte a Werder Brement.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |