|
A Liverpool továbbjutása simának tűnik, a Rangersnek küzdenie kell
2007. augusztus 28., kedd 13:20
Steven Gerrard és Jamie Carragher nélkül is kötelező a továbbjutás a Liverpool labdarúgó csapatának a Bajnokok Ligája selejtezőjének 3. fordulójában, a francia Toulouse elleni visszavágón. Az angoloknak nem lesz túl nehéz dolguk, hiszen idegenben egygólos előnyt szereztek. Igaz, a skót Rangers hazai pályán ugyanilyen arányban nyert, azonban pokoli kilencven percre számíthat Belgrádban.
Látszólag könnyű dolga van a Liverpoolnak, hiszen hazai pályán kell kiharcolnia a BL-főtáblára kerülést, mindezt úgy, hogy az első mérkőzésen egygólos előnyhöz jutottak Franciaországban.
A két héttel ezelőtti első mérkőzésen Anrij Voronyin találatával 1-0-s győzelmet könyveltek el a „vörösök”, így a visszavágó elméletben nem ígérkezik megerőltető feladatnak. Az ellenfélen kívül nehézséget okozhat még az angoloknak, hogy nem a legjobb felállásban játszanak majd a keddi játéknapon.

Rafa Banitez csapatában két meghatározó játékos sem léphet pályára, ugyanis Steven Gerrard és Jamie Carragher is sérüléssel bajlódik. A védőnek a bordája tört el, valószínűleg Hyypiä játszik majd a helyén. A csapatkapitány az első mérkőzésen elszenvedett lábujjtörésével bajlódik még és ezért nem lép pályára a visszavágón. Egyébként az is elképzelhető, hogy a kiváló középpályás az angol válogatott két szeptemberi Eb-selejtezőjét is kihagyja.
„Mindenképpen vigyáznunk kell Gerrardra – nyilatkozta a Pool vezetőedzője. – Talán a hétvégi, Derby County elleni bajnokin pályára léphet, de majd meglátjuk. Előbb mindenképpen beszélnem kell az orvossal, a lényeg, hogy fitten tartjuk őt, aztán majd vasárnap kiderül, hogy játszhat-e.”
A Toulouse együttesének nincsenek jó kilátásai a visszavágót illetően, hiszen nem elég, hogy egygólos hátrányból indulnak idegenben, a legutóbbi két bajnoki mérkőzésükön csupán csak egy pontot tudtak szerezni, ami azt mutatja, hogy a gárda nincs túl jó formában.
Nem lesz könnyű dolga a Rangersnek sem, hiszen a Crvena zvezda otthonába mindössze egygólos előnnyel utaznak, és a szerbek hazai pályán az előző szezonban a későbbi BL-győztes Milant is megizzasztották.
A skótok ráadásul örülhetnek annak is, hogy előnyt tudtak szerezni a visszavágóra, hiszen Glasgowban a győzelmet csak egy utolsó percben szerzett góllal sikerült kiharcolniuk.
Forrás: nemzetisport.hu
 |
 |
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
bunda, olasz futball, fogadási csalás, Bonucci, labdarúgás, foci, labdarúgó eb 2012, ukrán válogat, Chelsea, Chelsea FC, Eden Hazard, Kovács Péter, freestyle, sarokdekázás, szolgáltatás, sex, ladbarúgó, európa, bajnokság, tüntet, megyeri balázs, MTVA, Eb, fociadó, kocsma, meccs, vetítés, pályán kívül, giovanni moreno, Árpa Attila, Csepkkő gyermekotthon, adakozás, köztévé, eb, olimpia, közvetítés, Megyeri Balázs, Fernando torres, chelsea, Hodgson, angol válogatott, futball, psp, 3d, játék, Erdélyi Ferenc, poragmigazgató, Pecsa, Higuain, Real Madrid, ajtót, lefejelte, David Beckham, Obama, mez, fehér ház, elnök, Galaxy, Manchester United, Scholes, Détári, HLSZ, év edzője, Koman Vladimir, Monaco, Debreczeni Zita, szépség, gyerekkor, modell, fotós, ukrán maffia, lengyelek, Victoria Beckham, Land Rover, Evoque, Majka, Papp Feri, Barcelona,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|