|
A magyar férfi röplabda-válogatott rosszul kezdett Lengyelországban
2008. május 21., szerda 09:00
A magyar férfi röplabda-válogatott a lengyelországi Olsztynban rendezett Európa-bajnoki selejtezőtornán a világbajnoki ezüstérmes házigazdákon kívül az észtektől és a montenegróiaktól is kikapott, így nyeretlenül zárt. A kvalifikáció május 23-25. között az észt fővárosban, Tallinnban folytatódik.
Kántor Sándor, a magyar csapat szövetségi kapitánya értékelése elején arról beszélt, hogy a torna előtt tervezett dolgok közül sokat nem tudtak végrehajtani játékosai. Ennek az edző szerint az az oka, hogy többen nincsenek játékban, a klubcsapataikban kevés lehetőséget kapnak szezon közben. „A játszmák végén sokat hibáztunk, pszichésen nem bírtuk a hajrákat – tette hozzá Kántor. – A koncentráció hiányát nem lehet egyik napról a másikra orvosolni, ez hosszútávú feladat. Azt is észrevettem, hogy ha egy ember hibázik, akkor a többiek is hajlamosak megremegni, megijedni. Mindenképpen említeni kell a válogatottunk pozitív jellemzőjét is, ez pedig a remek csapategység!”
Kántor Sándornak volt alkalma beszélgetni Raul Lozanóval, a világbajnoki ezüstérmes lengyel válogatott argentin szövetségi kapitányával. A világszerte elismert tréner úgy vélekedett, hogy a magyar együttes sokszor nyújt extrateljesítményt, de az alapjátéka pontosításra szorul. „Valóban jelentős energiát használnak fel játékosaink az extrákra, miközben például a nyitásfogadás utáni támadások sem sikerültek úgy, ahogyan kellett volna – mondta Kántor kapitány.
"A lengyelek és a montenegróiak is négy hetet készültek együtt a torna előtt, s eközben számos edzőmeccset játszottak. Ennek ellenére szoros mérkőzéseket vívtunk Észtország és Montenegró ellen is, ez azt mutatja, hogy van keresnivalónk, csak megfelelően élni kell a kínálkozó lehetőségekkel. A hangulat kifogástalan, a srácok edzésen is odateszik magukat. Ifj. Nagy Péter térdében gyulladás van, gyógyszereket szed, még nem biztos, hogy elutazhat velünk Tallinnba.”
Felnőtt férfi Európa-bajnoki selejtező, F-csoport
Ez történt
1. torna, 2008. május 16–18., Olsztyn, Lengyelország
1. forduló
Lengyelország–Montenegró 3:0 (19, 18, 20)
Észtország–Magyarország 3:1 (25, –24, 13, 21)
2. forduló
Montenegró–Magyarország 3:1 (21, 23, –28, 25)
Lengyelország–Észtország 3:0 (26, 17, 19)
3. forduló
Észtország–Montenegró 3:1 (20, 20, –16, 21)
Lengyelország–Magyarország 3:0 (17, 19, 18)
Az állás
1. Lengyelország 6 pont
2. Észtország 5
3. Montenegró 4
4. Magyarország 3
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|