Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
A Manchester új menedzsert keres
nemzetisport.hu
2008. oktober 27., hétfő 07:00
Sir Alex Ferguson 1986 óta irányítja a Manchester Unitedet. A vörös ördögök történetük talán legszebb időszakát élik a skót menedzser irányítása alatt: csupán a Sir Matt Busby vezette csapat sikereit lehet összevetni a mostanival. Ferguson korábban már nyilatkozott visszavonulásáról, aztán meggondolta magát, és újabb sikerek következtek. A mester nyári nyilatkozatai azonban azt sejtetik: egyre közelebb a háttérbe vonulás időpontja.

Sir Alex Ferguson örökébe lépni alighanem a legnagyobb kihívás egy labdarúgásban dolgozó szakember számára. Ferguson pályafutása hihetetlen módon teljesedett ki a manchesteri időszak alatt: a kezdeti, eredményekben gyengébb időszak után szinte csak sikerek követték egymást.
És ez így folyik immár 22 éve… A „Főnök” becenévre is hallgató menedzser kacérkodott már korábban is a visszavonulás gondolatával, az utóbbi időben pedig – bár 66 éves kora ellenére továbbra is elképesztően energikusnak tűnik a kispadon – egyre többször tesz olyan kijelentést, hogy szeretne nyugodtabb, „rágómentesebb” hétköznapokat.
A skót lovag nyáron több helyütt is azt nyilatkozta, hogy még két évig marad, 2010-ben azonban, huszonnégy év manchesteri edzősködés után a háttérbe vonul. A klubnál, ahol szinte emberemlékezet óta a fergusoni állandóság az úr, így joggal okoz súlyos problémát a felvetés: ki legyen Ferguson utódja?

Az utód nem lehet akárki, és – ne legyen kétségünk efelől – az új menedzsernek meg kell felelnie Ferguson kívánalmainak is. A kézenfekvő megoldás Carlos Queiroz lett volna: Sir Alex jobbkeze azonban a nyáron elhagyta a klubot hazája, Portugália szövetségi kapitányi posztjáért.
Szombaton egy másik portugállal hozták hírbe a manchesterieket. A The Mirror című angol lap azt írta: a „vörös ördögök” vezetői megkörnyékezték José Mourinhót, a Chelsea korábbi, az Internazionale jelenlegi szakmai munkájának irányítóját: tapogatózásszerűen arról érdeklődnek, 2011-ben, milánói szerződése lejártával nem költözne-e újra a ködös Albionba...
A Manchester United szóvivője cáfolta a híreket: „Ahogy korábban már többször kijelentettük, jelenleg nem folynak tárgyalások arról, ki követi majd Sir Alex Fergusont.”
José Mourinhót még nem hallottuk megnyilvánulni az ügyben, és valóban furcsa lenne elképzelni a korábbi rivális fővezéri posztján a Chelsea egykori „Special One”-ját. Azonban az is furcsának tűnik, hogy a Manchester háza táján ennyire nagy nyugalom övezi S.A.F – ha nem is távozását – háttérbe vonulását.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
sport rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier