Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
A Mátéfi-csapat 28-24-re kikapott Dániától
nemzetisport.hu
2010. szeptember 23., csütörtök 09:00
A magyar női kézilabda-válogatott 28-24-es vereséget szenvedett a világkupa második napján a házigazda dán válogatottól. Mátéfi Eszter csapata az utolsó tíz percben szakadt le ellenfelétől, és holnap Franciaország ellen javíthat.

A magyar válogatott jól kezdte az összecsapást, az aarhusi hangulat egyáltalán nem volt ellenséges, így nem is kellett tartania a körülményektől a mieinknek. Kovacsicz Mónika szép szélről lőtt gólja után 3–1 volt a mieinknek, ám a félidő közepére a dánok feljöttek, és Pálinger Katalin védései ellenére a vezetést is átvették.

A Mátéfi-csapat azonban – elsősorban Bulath Anita találataival – nem szakadt le, olykor jól lassította a játékot, 9–8-as hazai előnynél pedig a szövetségi kapitány próbált meg dicséreteivel és taktikai utasításaival erőt adni a lányoknak.

A hajrában inkább a dánok voltak kezdeményezőbbek, a mieink sokat hibáztak, emberhátrányban is labdát veszítettek, de Tomori Zsuzsanna gólja így is azt jelentette, hogy a hazaiak csak egygólos előnnyel mehettek pihenőre.

A második játékrész nem kezdődött jól, sok volt az eladott labda, a dánok viszont legalább lövéssel általában be tudták fejezni akcióikat. Mátéfi Eszter az átlövősort erősítendő Tóth Tímeát is harcba dobta, aki gólt is szerzett, de védekezésben a rendre betaláló Camilla Dalby ellen nem nagyon volt ellenszer. A túloldalon viszont Görbicz Anita volt pontos hetesekből, így az utolsó tíz percre fordulva is maradt némi esélye a pontszerzésre a mieinknek.

Mátéfi Eszter a hajrában több poszton is változtatott, de Herr Orsolya kapuba állításával sem csökkent a különbség a két együttes között, így a magyar válogatott végül 28–24-es vereséget szenvedett. A mieink csütörtökön Franciaország ellen javíthatnak.

 

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
sport rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier