|
|
![]() |
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
A női vízilabdázók csoportharmadikként végeztek
MTI 2011. július 21., csütörtök 09:50
A magyar női vízilabda-válogatott utolsó csoportmérkőzésén döntetlent játszott az olimpiai bajnok holland együttessel csütörtökön, a sanghaji vizes világbajnokságon, így a harmadik helyen végzett kvartettjében.
A magyar csapat, mely nyitótalálkozóján legyőzte Kazahsztánt, majd kikapott a címvédő amerikaiaktól, a nyolc közé jutásért Ausztrália legjobbjaival csap majd össze szombaton. Eredmény, A csoport, 3. forduló: A holland emberelőnyök dacára magyar vezetéssel indult a mérkőzés: kölcsönös rontások után az első negyed közepén Keszthelyi Rita talált be, ám meglehetősen gyorsan fordítottak az olimpiai bajnoki cím védői, akik több fórjukkal jobban is sáfárkodtak (1-3). A második negyednek nemcsak az első fele telt el gyakorlatilag eseménytelenül, hanem a teljes nyolc perc gól nélkül pergett le, kritikájaként a hatástalan támadójátéknak, avagy – más megközelítésben – dicséreteként a jól működő védelmeknek. A nagyszünet után a tavaly Európa-bajnoki bronzérmes hollandok az első létszámfölényes helyzetüket még kihagyták, a másodikat már nem, így a hosszú gólcsendet megtörve 4-1-re elléptek a 2010-es Eb-ötödik magyaroktól. Kapufákat követően Bujka Barbara centerből vette be lapos lövéssel az ellenfél kapuját, majd a másik center, Tóth Ildikó fejezte be a rá kidolgozott figurát (3-4). Egy "jókor" befújt kontra azonban megakadályozta a további felzárkózást, sőt egy távoli bomba nyomán megint háromtalálatosra hízott a németalföldi előny (3-6). A gólgazdag játékrész végén Bujka újabb remeklése tartotta életben a magyar reményeket (4-6). A zárónegyed Szücs Gabriella – a kapufát és a kapust is "igénybe vevő" – pompás löketével rajtolt, majd lefordulás után a csapatkapitány Drávucz Rita egyenlített (6-6). A holland válasz nem maradt el, de a magyar ellencsapás sem: a triplázó Bujka egy 6 az 5 elleni akció lezárásaként bombázott a bal alsó sarokba (7-7). Bő három perc volt hátra, amikor Szücs keze újra villant, pazar módon lőtte ki a jobb felső sarkot (8-7), kár, hogy a hollandok gyorsan egyenlíteni tudtak, sőt fórból újra visszavették a vezetést (9-8). A magyar fór is góllal zárult Keszthelyinek köszönhetően (9-9), a győzelmet kicsikarni azonban nem sikerült. A csoportbéli 3. helyezés azt jelenti, hogy Merész András együttese a nehezebb ágra került, és szombaton – magyar idő szerint 9:30 órától - a B betűjelű kvartettben 2. pozícióban zárt ausztrálokkal csap össze a nyolc közé jutásért.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
kézilabda, london, olimpia, vízilabda-válogatott, vereség, vízilabda, merész-lányok, győzelem, Vízilabda, Eb, gólkirály, Keszthelyi Rita, magyar-görög, női vízilabda, vízilanda, női válogatott, Kanada Kupa, válogatott, női, sanghaj, világbajnokság, pólóválogatott, eredmény, bajnokság, vb, vizilabda, Merész András, kapitány, edző, menesztették, magyarország, világkupa, sport, kanada, kupa, olaszorszag,
|
|