Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
A Renault nem lát esélyt a Mercedes legyőzésére
F1világ.hu
2010. oktober 18., hétfő 14:05
A Renault csapatfőnöke, Eric Boullier ugyan még bizakodó, de úgy érzi, alig ha fogják tudni befogni a negyedik helyen tanyázó Mercedest a konstruktőrök versenyében.

A francia gárda jelenleg 43 ponttal van lemaradva a német autógyártótól, három futammal a bajnokság vége előtt, így egyenletesen erős eredményekre – illetve ellenfele folyamatos bukdácsolására – lenne szüksége ahhoz, hogy egy hellyel előrébb lépjen a gyártók versenyében.

Boullier ezért is gondolja úgy, hogy kicsi az esélye annak, hogy a három élcsapat mögött, a negyedik helyen végeznek az idei bajnokságban, jóllehet hozzátette, hogy nem adják fel, mivel tisztában vannak azzal, hogy még bármi megtörténhet a hajrában.

„Már csak három futam van hátra, így eléggé úgy tűnik, hogy ez a hajó elment, azonban nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy ez a Forma-1, és még bármi megtörténhet” – mondta a csapatfőnök.

„Teljes mértékben tiszteljük a Mercedest, mint ellenfelet, ők a regnáló világbajnokok, és egy nagyon erős második felvonást teljesítettek az idei évben, mikor szinte mindig kihozták a maximumot a lehetőségeikből.”

Boullier azt is hozzátette, hogy bármi is legyen a bajnokság végeredménye, csapatának minden oka megvan arra, hogy elégedett legyen, mert rengeteget fejlődött a tavalyi évhez képest.

„Még ha nem is sikerül túlszárnyalnunk őket a pontversenyben, nagyon büszkék lehetünk az idei évbe nyújtott teljesítményünkre” – folytatta a szakember.

„Egy évvel ezelőtt mélyponton voltunk, és azóta rengeteget fejlődtünk, mindenkinél többet az idei évben, és a szezon második felében harcba tudtunk szállni az élen álló csapatokkal, ami hatalmas szónak mondható, szerintem.”

„Ez pedig az enstone-i bázison dolgozó szakembereknek köszönhető, és mindenképpen egy jó előjel a jövőre nézve.”

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
sport rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier