Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
A stadion, amely majd' 30 évig épült!
bulvarsport.hu
2010. augusztus 10., kedd 11:54
Az alapkövet még 1980-ban tették le, de csak 2007-re készült el a komplexum, amely az olimpiai elvárásoknak is megfelel

Szíria azon kevés állam közé tartozik a világon, amelynek nem a fővárosában, egyben legnagyobb településén található a legnagyobb sportlétesítménye. Az arab országban tehát nem Damaszkuszban kell keresnünk ezt a bizonyos komplexumot, hanem Aleppóban: ott tornyosul az impozáns, olimpiai kritériumoknak is megfelelő, multifunkcionális Aleppo International Stadium. Többnyire futballmérkőzésekre használják, a szíriai válogatott és az Al-Ittihad együttese játssza itt hazai mérkőzéseit.

A stadion alighanem rekorder a „leglassabban felépülő építmény” kategóriában, hiszen az alapkőletétel még 1980-ban történt, az átadás viszont csak 2007-ben! Eredetileg az 1987-es Mediterrán Játékokra kellett volna elkészülnie, anyagi problémák miatt azonban félbemaradtak a munkálatok, és csak 2003-ban, egy állami projekt keretében folytatódtak. Végül három évvel ezelőtt, az Al-Ittihad – Fenerbahce gálameccsel avatták fel, Basar al-Asszad elnök jelenlétében.

Az AIS befogadóképessége 75 ezer fő, és élmény ide járni, hiszen valóban minden igényt kielégítő létesítményről van szó, amely a lelátó fölött végig fedett.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
sport rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier