|
A Sturm Graznak nyernie kell Moszkvában
hir24.hu
2011. december 01., csütörtök 12:33
Szabics csapatának, a Sturm Graznak nyernie kell Moszkvában, különben biztosan nem lehet ott tavasszal a labdarúgó Európa Ligában.
Juhász Roland együttese, az Anderlecht már biztos továbbjutóként lép pályára a labdarúgó Európa Liga csoportkörének ötödik fordulójában, az ugyancsak az L csoportban szereplő Sturm Graznak, Szabics Imre alakulatának viszont nem szabad pontot veszítenie Moszkvában a további szereplés kiharcolásához.
Már csak azért is, mert túl a Lokomotívval szemben eddig összeszedett hatpontos hátrányán, egyelőre azzal is az orosz csapat mögé szorul, hogy az egymás elleni összevetésben rosszabb a helyzete, mivel hazai pályán 2-1-re kikapott aktuális riválisától.
Az idegenbeli siker - kedvező számszerű eredménnyel párosulva - ezt a helyzetet változtatná meg alapvetően, de még akkor is nyernie kellene a Sturmnak az utolsó fordulóban az AEK Athén ellen, miközben a moszkvaiaknak Belgiumban sem szabadna pontot szerezniük. Az osztrák csapatban nem játszhat a magyar válogatott csatár, mert az előző fordulóban elszakadt az ín a jobb bokájában. A 12 ponttal éllovas Anderlecht csütörtökön Athénban szerepel.
A csoport állásából következően a brüsszeli alakulat mellett reálisan az orosz együttesnek van komoly továbbjutási esélye, de más csoportokban is akadnak olyan csapatok, melyek akár már egy körrel a zárás előtt könnyedén biztosíthatják helyüket a legjobb 32 között. Ilyen a Sporting Lisszabon (D csoport), a Stoke City (E), a Paris Saint-Germain (F) vagy a Schalke 04 (J), az eredmények kedvező alakulása folytán azonban további csapatok is már most továbbjuthatnak.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Szabics Imre, Ausztria, év labdarúgója, Sturm Graz, Lokomotív Moszkva, Európa Liga, Szabics, Sturm Graz, szavazás, európa liga, csapatok, kiosztás, Arsenal, foci, bl, meccs, Videoton, Bajnokok Ligája, selejtező, labdarúgás, BL, videoton, fehérvár, Gera, WBA, Koman, Bodnár, Fehér Csaba, Honvéd, testi sértés, juhász roland, anderlecht, belga bajnokság, Anderlecht, Juhász, Gent, belga, bajnokság, Mons, pálya, sport, magyarok, futball, Moldova, válogatott, siker, Davis Steegen, Juhász Roland, Rangers, továbbjutás, Dzsudzsák, PSV, Internazionale, debrecen,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|