|
A szövetségi kapitány szerint szépen alakul a budapesti Eb-csapat
MTI
2009. augusztus 03., hétfő 09:38
A magyar úszók szövetségi kapitánya, Kiss László szerint a válogatott nagyon szépen helytállt a római vizes vb-n, és önmagáért beszél a megszerzett 6 érem, benne Gyurta Dániel és Hosszú Katinka 1-1 aranya.
A szakember a vasárnap este zárult világbajnokságot értékelve kiemelte, hogy a két világbajnok különösen dicséretesen teljesített, és biztos benne, hogy az amúgy 200 m vegyesen ezüst-, 400-on pedig bronzérmes Cseh László - aki 200 m pillangón el sem tudott indulni - lehetett volna a harmadik római győztes, ha nem beteg. "A hosszabbik vegyesen 37 század hiányzott neki az első helyhez, ha nincs ez a baj, ha nem fogy le, meg lehetett volna a harmadik vb-aranyunk is, bosszantó, hogy így alakult" - mondta elégedetlenkedve a kapitány, aki ugyanakkor roppant boldogan beszélt Gyurta és Hosszú vb-címéről az MTI tudósítójának. "Nagyon nagy elismerés illeti mindkettőjüket, ráadásul Katinka még két bronzot is hozzátett a gyűjteményhez. Az is a mérleg pozitív oldalához tartozik, hogy a két korosztályos rekord mellett 24 felnőtt magyar csúcs született az olasz fővárosban, s előkelő helyeken végeztünk az érem- és a ponttáblázaton is. Az összkép egyre szebb: alakul a magyar csapat a jövő augusztusi, hazai Európa-bajnokságra. Női gyorsváltóink már itt remekeltek, a férfiak 4x200 méteres stafétája alig maradt le a fináléról, ott volt viszont egyre-másra a legjobb nyolc között Verrasztó Evelyn, aki - s erre korábban egyetlen magyar sprinter sem volt képes: - a klasszikus távon, 100 m gyorson is tagja tudott lenni a vb-finálé mezőnyének. De dicsérnem kell Kis Gergőt döntőbeli 5. és 6. helyéért, Mutina Ágit hasonló helyezéseiért és országos csúcsaiért, s a sort még folytathatnám. Szóval a csapat együtt van, a magyar edzői gárda munkája magasra értékelendő, miközben az Amerikában tanuló Hosszú esetében a kinti edzőjével való kölcsönösen hasznos együttműködést emelném ki." Kiss hangsúlyozta, hogy kiszélesedett az úszóvilág, egyre több nemzet képviselői jelennek meg egy-egy világeseményen, Rómában hihetetlenül népes mezőnyök álltak rajthoz, akadt olyan szám, ahol például 220-an vettek részt az előfutamokban. Már csak ebből fakadóan is Kiss nem tartja kizártnak, hogy a jövőben is lesznek világcsúcsok, noha kétségtelen, hogy a jelenleg még használható csodadresszek betiltásával a jövő év januárjától csökkenni fog a rekordok száma, amelyeké az olasz fővárosban 40 fölött volt.
Ha a csúcseső nem is, a magyar diadalok legközelebb jövőre, az említett magyarországi felnőtt kontinensvetélkedőn folytatódhatnak. A margitszigeti - és a hosszútávúszás miatt egyszersmind balatoni - Eb augusztus 4-én kezdődik és 15-ig tart. Ezt már Gyárfás Tamás, a honi szövetség elnöke, az európai úszóliga, a LEN alelnöke, a nemzetközi szövetség, a most már 230 tagországot FINA frissiben megválasztott Büro-tagja mondta, akinek utóbbi tiszte a római vb jelentős magyar sportdiplomáciai sikere. Ha úgy tetszik: figyelemre méltó kiegészítése a medencében aratott magyar győzelmeknek.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
forma 1, grosjean, olaszország, Balogh Sándor, Vicenza, boksz, címmeccs, Olaszország, prostitúció, maffia, kurva, rendőr, gyilkosság, gázolás, Tompa, Milánó, Sugarbird, Bódy Sylvi, Debreczeni Zita, dukai regina, bódy sylvi, köröm, divat, milano, bajnai gordon, gyurcsány ferenc, szövetséges, kick-box, bajnokság, eb, fű, drog, csempész, gyógytea, Arsenal, foci, bl, meccs, Tóth Szabi, Sugarloaf, munka, gyerek, eltűnt, megtalálták, Appenninek, varidance, tánc, vári bertalan, tiltás, dohányzás, kávé, munkaidő, sztrájk, Keleti györgyi, tárgyalás, turizmus, ivóvíz, sebestyén péter, motor, verseny, strand, nudista, psv, anzsi, dzsudzsák, vörösbaranyi, átigazolás, kóma, diáklány, jégkorong, magyarország, hoki, budapest, olimpia, divizió, víz alatti hoki, Eger, világbajnokság,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|