|
A továbbjutás után máris kritizál Maradona
MTI
2009. oktober 15., csütörtök 08:27
Nem sokkal az után, hogy az argentin labdarúgó-válogatott biztosította helyét a jövő évi dél-afrikai világbajnokság 32 csapatos mezőnyében, Diego Maradona szövetségi kapitány máris kritikus kijelentéseket tett, elsősorban a sajtóra vonatkozóan.
"Üzenem azoknak, akik nem hittek a nemzeti csapatban és azoknak, akik piszokként kezeltek engem, hogy ott vagyunk a világbajnokságon, mégpedig teljesen megérdemelten, miután legyőztünk egy olyan csapatot, mint amilyen az uruguayi" - jelentette ki. Az argentin együttes azzal kaparintotta meg a közvetlen kvalifikációt érő negyedik helyet a dél-amerikai zónában, hogy a szerdai játéknapon egygólos sikert ért el Montevideóban a vendéglátóknak ugyancsak létfontosságú mérkőzésen. "Én fekete vagyok vagy fehér, soha sem szürke" - tette még hozzá Maradona, egyúttal azzal vádolva a sajtót, hogy különféle történeteket eszelt ki a csapat vezetésén belüli állítólagos ellentétekről. A játékosként 1986-ban világbajnok Maradonát egy évvel ezelőtti színrelépését követően folyamatos kritikák érték a csapat összeállítását illető következetlensége, valamint taktikai hibák elkövetése miatt, melyek nyomán került - legalábbis a helyi média szerint - veszélybe a válogatott vb-részvétele. Egy hete - sajtóbeszámolók alapján - maga Maradona éreztette, hogy megosztottság uralkodik a csapatvezetésen belül, s azt is érzékeltette újságírókkal, hogy a Peru elleni, múlt szombati mérkőzés előtt korántsem zavartalan a felkészülés. Felvetődött esetleges közeli lelépése, nem sokkal később viszont már azt állította, hogy erről csak a sajtó spekulál. Szerdán mégis megint nyitva hagyott egy kaput, amikor arra a kérdésre, hogy ő vezeti-e majd a válogatottat a világbajnokságon, csupán annyit válaszolt, beszélnie kell erről Julio Grondonával, a helyi szövetség elnökével.
Ugyanakkor köszönetet mondott a csapat vezetőinek, hogy lehetővé tették számára a válogatott kijuttatását a világbajnokságra, s nem feledkezett meg arról a mintegy kétezer szurkolóról sem, aki elkísérte az együttest Montevideóba, ahol 60 ezer hazai drukker biztatta a végül pótselejtezős helyen, ötödikként záró övéit.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Pelé, Neymar, Messi, Maradona, Nápoly, adócsalás, hatóság, Diago Maradona, műtét, kórház, vesekő, Buenos Aires, Dona Tota, elhunyt, édesanyja, bayern, napoli, elégedett, hangulat, puma, divat, luxus, maradona, gera, fulham, foci, labdarúgás, edző, szövettségi kapitány, irán, Batista, argentin, sport, argentína, batista, Real Madrid, chilei bányászok, Sir Bobby Charlton, futball, kapitány, távozik, Argentína, szövetségi kapitány, foci vb, aranylabda, diego, forlán, aguirre, argentina, mexiko, vb, gorog, brazil, legjobb, argentín, dél-korea, Bilardo, tragar, beszed, labdarugas, messi,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|