|
A verekedések miatt intézkedik a hokiszövetség
MTI
2010. március 04., csütörtök 15:00
Az elmúlt napok botrányos Dunaújváros-Vasas mérkőzései miatt a klubokkal, valamint a játékvezetőkkel is megbeszélést kezdeményezett a Magyar Jégkorong Szövetség (MJSZ) vezetősége.
Kovács Csaba, az MJSZ szakmai alelnöke csütörtökön bejelentette: jövő hétfőn a két érintett csapat edzőivel, míg kedden az összes élvonalbeli gárda képviselőjével, továbbá a bírói testület vezetőjével átbeszélik a történteket, mert szeretnék, ha a jövőben nem ismétlődnének meg a botrányok. Ezenkívül meghatároznák, hogy bizonyos durva, sportszerűtlen megmozdulásokért milyen szankciókra számíthatnak a játékosok, illetve a szakmai stáb tagjai. A középszakasz hétfői, Dunaújváros-Vasas Bp. Stars mérkőzésen 78, illetve 63 perc, míg a két együttes szerdai, káposztásmegyeri találkozóján 82, illetve 90 perc büntetést osztottak ki a játékvezetők. A jövő szombaton kezdődő elődöntő-sorozatban szintén ez a két klub találkozik egymással.
Hétfőn szeretném meghallgatni a Dunaújváros és a Stars képviselőinek véleményét. Aztán kedden minden élvonalbeli klub és a játékvezetői testület bevonásával megbeszélnénk, hogy milyen lépések szükségesek ahhoz, hogy a játék tisztaságát, szépségét megőrizzük, illetve milyen szigorítások szükségesek. Mindenki érdeke, hogy a játéké legyen a főszerep. Aki pedig meg nem engedett sportszerűtlenségre ragadtatja magát, számoljon vele, hogy súlyos eltiltást kaphat, mondta Kovács Csaba.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Sapa Fehérvár, Linz, Osztrák jégkorongliga, Detroit, NHL, jégorong, Dab, Brassó, MOL Liga, jégkorong, U18, női válogatott, hoki, Acélbikák, jéghoki, motor, fűtés, tél, Chicago Blackhawks, győzelem, Ryan Smith, dunaújváros, magyar, új-zéland.csere, tragédia, lelátó, papp, hanyatlás, sport, budapest, élsoprt, foci, magyarország, olaszország, spanyolország, barta istván, világbajnokság, dél-korea, ukrajna, válogatott, keret, vasas, csapat, újpest, finn, Marko Kiprusoff, ganxsta zolee, harsányi levente, műjég, városliget, átadás, kivitelező, felújítás, Telenor, Hoki Kupa, póker, pokerstars, wsop, duhamel, szurkoló, rátámadt, Csíszereda, futball, csehország, jagr,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|