Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Aláírták! A korány 400 millióval támogatja jövőre az úszó EB-t!
Független Hírügynökség
2009. május 04., hétfő 10:09
A magyar kormány 400 millió forinttal támogatja a 2010-es budapesti úszó és műugró Európa-bajnokság megrendezését - mondta Bajnai Gordon miniszterelnök vasárnap, amikor aláírták az Eb-ről szóló háromoldalú szerződést az Európai Úszó Szövetség (LEN), a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) és a magyar kormány képviselői a Parlamentben.

A MÚSZ elnöke, Gyárfás Tamás elmondta: számukra ez nagy pillanat, hiszen 2006 után 2010-ben ismét Magyarország láthatja vendégül a kontinens elitjét. "Számunkra az a legfontosabb feladat, hogy a 2006-os esemény színvonalas megrendezését felülmúljuk" - fogalmazott. Gyárfás Tamás szerint erre garancia lehet Bajnai Gordon miniszterelnök személye is, aki kiállt az Eb-rendezés mellett. A korábbi miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc is jó kapcsolatot ápolt a nemzetközi szövetségekkel, de abban is biztos, hogy Bajnai Gordonék is folytatják ezt a hagyományt - tette hozzá.

A miniszterelnök elmondta: Magyarország tavaly szeptemberben megnyert egy versenyt, amely nagyon kevés publicitást kapott, de most eljött az idő, hogy megünnepeljék a sikeres Eb-pályázatot. Bajnai Gordon szerint Magyarország nagy világvárosokat - Róma, Moszkva -megelőzve hódította el a rendezés jogát, ami azért történhetett meg, mert a magyarok bizonyítottak már a múltban is.

A miniszterelnök szerint egy ilyen esemény megrendezése azért is fontos, mert így nőhet Magyarország önbizalma. "Most egy világválság közepén Magyarország önbizalma igencsak megcsappant, de egy ilyen esemény megszerzése és méltó lebonyolítása, megerősítheti Magyarország önbizalmát" - fogalmazott Bajnai Gordon.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!


kapcsolódó hírek
Nincs kapcsolódó cikk
cimkefelhő
sport rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier