|
Alonso és Hamilton harca a Magyar Nagydíjon - videóval!!!
2007. augusztus 06., hétfő 10:30
Valószínű, hogy Fernando Alonso fotókon is megörökített "gratulációja" legfeljebb gúnyos gesztus volt Lewis Hamilton irányába a 22. Magyar Nagydíj után, a 22 éves, futamgyőztes brit pilóta ugyanis elárulta: kétszeres világbajnok spanyol csapattársa nem áll szóba vele az ominózus szombati eset óta. Az egész 1988-ra emlékeztet, amikor Alain Prost és Ayrton Senna veszett össze a McLarennél, és nem álltak szóba egymással.
Ismeretes, Hamilton a szombati időmérő edzésen nem tartotta be az egyezséget, ami arról szólt, hogy a tréning záró részében, a benzinégetős szakaszban Alonso hajt ki elsőként a pályára a két McLaren közül, és ő tankolhat először.
Bosszúból Alonso az utolsó kiállásnál szándékosan vesztegelt 20 helyett 30 másodpercig a garázs előtt, így megakadályozta, hogy Hamilton elérje a rajt-cél vonalat, mielőtt a kockás zászlóval leeintik a kvalifikációt.
Bár a spanyol megszerezte az egyes rajtkockát, utólag ő húzta a rövidebbet, mert sportszerűtlen tettéért visszasorolták a hatodik rajtkkockába.
„Nem nagyon akar beszélni velem tegnap óta. Nem tudom, úgy látszik, gondja van velem” – mondta el a Magyar Nagydíj után Hamilton, akinek pedig a levezető körben Alonso a gratuláció egyezményes jeleként a hüvelykujját mutatta.
Ismét megszólalt Ron Dennis csapatfőnök is, aki az időmérő edzés után csúnyán összeszólalkozott Hamiltonnal, úgy, hogy minden egyes mondatukban a „f..king” angol szitokszót használták. A Times című angol lap szerint Hamilton azzal zárta le a beszélgetést: „Fordulj fel, b... meg!”

„Úgy gondolom, egyik pilóta sem ártatlan ebben a helyzetben” – nyilatkozta Dennis.
Hamilton még a vasárnapi futam rajtja előtt bocsánatot kért Ron Dennistől és a csapattól, és mivel megnyerte a 70 körös viadalt, kétségtelenül ő lehet elégedettebb. Alonso viszont jó nagyot harapott a citromba: az egész versenyen olyan pilótákkal – Ralf Schumacherrel, majd Nick Heidfelddel – kellett küszködnie, akikkel egyébként nem szokott.
A vb-éllovas angol így emlékezett vissza a Magyar Nagydíj előtti, vasárnap délelőtti helyzetre:
„Nem tudtam, engem utálnak-e vagy csak azt a helyzetet, amelybe kerültünk. Próbáltam mosolyogni, pozitív maradni, és ugyanazt csináltam, amit szoktam.”
„Odamentem majdnem mindenkihez, és azt mondtam: 'Gyerünk, csináljuk, sok szerencsét!'. Csak egyetlen ember volt, aki semmit nem válaszolt, de igazából engem ez nem befolyásolt, tettem a dolgomat.”
„Csak meg akart leckéztetni (Alonso az időmérő végén – a szerk.), én pedig lenyeltem a békát. Ezért mondtam a szombati sajtótájékoztatón, hogy szerintem Fernando nem szándékosan tett keresztbe nekem. De volt rá okom, hogy ne ezt gondoljam.”
A McLaren-Mercedesnél nem ismeretlen a mostani szituáció, legutóbb 19 éve a trónkövetelő Ayrton Senna és az akkor már kétszeres világbajnok Alain Prost között mérgesedett el a viszont a címért folyó kétségbeesett küzdelemben.
Prost 1989 után megvált a McLarentől, és Alonsóval kapcsolatban már most elkezdődtek a találgatások, hogy a tarthatatlan helyzet miatt 2008-ban elhagyja a wokingi istállót. A mostani szerződése a jövő év végéig szól.
Így leckéztette meg Alonso Hamiltont
Így reagált Ron Dennis
Forrás: nemzetisport.hu
 |
 |
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
új gumik, forma1, pirelli, tűz, füst, williams, Ferrari, Forma1, Lotusz, Barccelona, Mercedes, Schumacher, Jarno Trulli, Vitalij Petrov, Senna, film, Jerez, teszt, Talmácsi Gábor, rally, Raniero Gianotti, tragédia, bahrein, bojkottálás, Forma-1, Raikkönen, rtl klub, nő, forma1, teszt, verseny, hamilton, button, mclaren, vettel, webber, red bull, DRS, futam, pilóta, verseny, schumacher, szabadedzés, nagydíj, belga, alekosz, való világ, cipő, árverés, jótékony, rudolf péter, erdei zsolt, foci, forma-1, kis pál tamás, hungaroring, kiss pál tamás, baumgartner zsolt, mezőgazdaság, kiállítás, czene attila, közlekedési múzeum, szabó andrea, F1, elmarad,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|