Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Alonso és Hamilton ütköztek
2008. április 07., hétfő 10:45
Lewis Hamilton a Bahreini Nagydíjon pocsék rajtja után visszaesett a mezőny sűrűjébe, ahonnan nagy tempóban igyekezett vissza az élre, amíg fel nem öklelte Fernando Alonso Renault-ját. A McLaren orra megsérült, és Alonso hátsó szárnyán is nyoma maradt az ütközésnek.
 Természetesen azonnal felmerült, hogy a spanyol "féktesztelt", azaz szándékosan lassított váratlanul Hamilton előtt, de a futam után ezt cáfolták a Renault-sok.
"A McLaren egyszerűen sokkal gyorsabb volt, mint az én autóm, és belémszaladt" - mondta Alonso.

Alonso szavainak alátámasztására a csapat technikai igazgatója, Pat Symonds a futam után a spanyol telemetriai adatait is megmutatta az újságíróknak, amelyek valóban nem tartalmaztak semmi szokatlant.
A McLaren főnöke, Ron Dennis sem hibáztatta Alonsót, és Lewis Hamilton is csak egyszerű versenybalesetről beszélt:

"Fogalmam sincs, mi történt. Jobbra húzódtam, ő [Alonso] is jobbra húzódott, és valahogy az autó hátuljában kötöttem ki. Ilyen a versenyzés" - mondta a brit pilóta, aki az eset után már nem is tudott visszakapaszkodni a mezőny elejébe, így a versenyt végül a 13. helyen fejezte be.

 
Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
Nincs kapcsolódó cikk
cimkefelhő
sport rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier