Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Alonso tarolt
MTI
2008. oktober 12., vasárnap 10:00
A kétszeres világbajnok diadalmaskodott.

A korábbi kétszeres világbajnok spanyol Fernando Alonso diadalmaskodott a Forma-1-es vb-sorozat 16. állomásán, a Japán Nagydíjért kiírt fudzsi futamon, Szingapúr után sorozatban a második versenyét nyerve meg.A második helyet a lengyel Robert Kubica (BMW-Sauber) szerezte meg, harmadikként a vb-címvédő Kimi Ra:ikkönen (Ferrari) érkezett a célba, míg a világbajnoki pontversenyben vezető brit Lewis Hamilton (McLaren-Mercedes) nem tudta gyarapítani eddigi gyűjteményét. 
Alonso és Kubica bizonyult a legügyesebbnek a rajtnál, amíg a többség igen akarnok módon próbált minél jobb pozícióhoz jutni, ők ketten higgadtan autózva megtalálták a kibúvót, s élre álltak. Még a finn Heikki Kovalainen (McLaren-Mercedes) tudott velük tartani, ugyanakkor többen már a nyitánynál pórul jártak. Így a brit David Coulthard (Red Bull), aki azonmód összetörte a kocsiját a gumifalnak  csapódva, de a túlságosan türelmetlen Hamilton is elveszítette a pole pozíció kínálta előnyt. A brit pilóta előbb hátra sodródott a hatodik helyre, majd még rosszabbul járt: a 2. körben a vb-pontversenyben mögötte második, őt visszaelőzni akaró brazil Felipe Massa (Ferrari) kilökte, s bár folytatni tudta, számára gyakorlatilag itt véget is ért a verseny. Massa bokszutcás áthajtásos büntetéssel megúszta a "balhét", de a dobogós helyezésekért zajló vetélkedésbe már neki sem volt beleszólása. Amúgy Hamilton is kapott ilyen "kisfegyelmit", amiért ő meg Ra:ikkönent (Ferrari) szorította ki szabálytalanul, bár ez a finnt különösebben nem hozta ki a sodrából, tapadt az élen autózókra és végül a harmadik hely lett az övé. A viadal első felében okozott izgalmas pillanatokat defektjével a német Adrian Sutil (Force India), illetve Kovalainen, akinek "megadóan" viselkedő kocsija rosszul tűrte a fudzsi pálya nehézségeit.A finnen kívül még négyen fejezték be idő előtt a Japán GP-t.
Alonso a 19. körben tudott Kubica elé kerülni, s onnan nem is engedte már át a vezetést senkinek. 2005 és 2006 világbajnoka pályafutása 21. futamgyőzelmét aratta, Hamilton nem tudta szaporítani pontgyűjteményét, mert bár igyekezett, csak a 12. lett. Massa ezúttal leginkább a rontásaival "jeleskedett", 17 körrel a vége előtt például a bokszutcából érkező francia Sébastien Bourdais-val (Toro Rosso)akaszkodott össze, csaknem ütköztek is, a brazil megpördült, de szerencséjére más következménye nem volt szeleburdiságának, és a hajrában a nyolcadik, még pontot érő helyre be tudott futni. 
"A start volt a Japán Nagydíj legizgalmasabb eseménye, ahol a többiek nagyon agresszívak voltak, zűrzavar támadt, és bár kicsit én is kicsúsztam, ki tudtam használni az adódó lehetőséget. Szabad utam nyílt, tökéletesen működött a kocsim, Kubica után eredtem, majd sikerült az élre állnom. A szingapúri győzelem teljesen váratlanul jött, itt és most, Fudzsiban pedig ismét nyertünk egy olyan pályán, amely pedig alapvetően nem kedvez a Renault-nak" - nyilatkozta Alonso.

Eredmények:
    Japán Nagydíj (67 kör, az össztáv 416 km):
1. Fernando Alonso (spanyol, Renault) 1:30:21,842 ó (átlag: 202,788 km/h)
2. Robert Kubica (lengyel, BMW-Sauber) 5,283 másodperc hátrány
3. Kimi Ra:ikkönen (finn, Ferrari)  6,400 mp h.
4. Nelson Piquet (brazil, Renault) 20,570 mp h.
5. Jarno Trulli (olasz, Toyota) 23,767 mp h.
6. Sébastien Bourdais (francia, Toro Rosso) 34,085 mp h.
7. Sebastian Vettel (német, Toro Rosso) 39,207 mp h.
8. Felipe Massa (brazil, Ferrari) 46,158 mp h.    
9. Mark Webber (ausztrál, Red Bull) 50,811 mp h.
10. Nick Heidfeld (német, BMW-Sauber 54,120 mp h.

A világbajnoki pontversenyek állása (18-ból 16 viadal után):
    pilóták:
 1. Hamilton        84 pont
 2. Massa           78
 3. Kubica          72
 4. Räikkönen       63
 5. Heidfeld        56
 6. Heikki Kovalainen (finn, McLaren-Mercedes)  51
 7. Alonso          48
 8. Trulli          30
 9. Vettel          29
10. Timo Glock (német, Toyota)  20

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
sport rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier