Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Ana Ivanovics a címvédő Justine Heninnel játszik a döntőben
2007. június 08., péntek 11:10
Párizsban, a Roland Garroson a női egyesek második elődöntőjében a címvédő, első helyen kiemelt belga Justine Henin két játszmában verte a negyedikként kiemelt szerb Jelena Jankovicsot. A találkozó, az első elődöntőhöz hasonlóan nagyon egysíkú játékot hozott. Azzal a különbséggel, hogy amíg Ana Ivanovics ellen Marija Sarapova rengeteget hibázott, addig Jankovics, bár próbálkozott, nem találta Henin ellenszerét.

Két perc sem kellett a belga címvédőnek ahhoz, hogy a mérkőzés első játékát, saját adogatását biztosan hozva előnyre tegyen szert. Henin félelmetesen pontos, vonalhoz közeli labdáihoz szinte köze sem volt a rendkívül megilletődötten kezdő Jankovicsnak, aki egyetlen labdamenetet sem nyert.

Viszont a folytatásra feléledt, saját adogatójátékát nagy csatában hozta a szerb és így kiegyenlített. Henint viszont nem zökkentette ki mindez szokott, kegyelmet nem ismerő stílusából és miután két adogatójátéka között brékelt is egyet, máris 4:1-re vezetett.

Jankovics kínkeservvel szépített, a belgának két labdája is volt az újabb brékhez és az 5:1-hez, de nem jött össze neki, olyan nagyon viszont ez láthatóan nem vágta földhöz.


A hetedik játékban is biztosan szervált, majd a játszma zárása képen nullra(!) brékelte meg Jankovicsot, aki „stílszerűen” egy kettős hibával vetett véget vesszőfutásának.

Amely a második játszmában is folytatódott. A harmadik játékig mindenki hozta a saját adogatójátékát, majd akkor Henin brékelt. Jankovics azonban belekapaszkodott az utolsó szalmaszálba, amikor a mérkőzés során először és utoljára elnyerte ellenfele adogatását.

A szerb különben nem csinált csúnya dolgokat, akadtak szép elütései, de a tökéletesség határát súroló, olykor szinte azt már át is lépő Heninnel szemben mindez nem sokat ért.

A belga azonnal brékelt, majd biztosan hozta a saját adogatását is. Jankovics 2:5-ös állásnál már nem sok reményt fűzhetett a győzelemhez, hiába volt nála a szerva, sokat a nyolcadik játékból sem hozott ki. A szerb teniszezőnő 15:30-nál előbb csinált egy kettős hibát, majd Henin első meccslabdájánál egy túlütéssel vetett véget az összecsapásnak.

A belga, aki 2003 és 2005 után tavaly sem talált legyőzőre a Roland Garroson a női egyesek mezőnyében, újabb sikerre készülhet. A párizsi salakon nem mellékesen egymás után huszadik mérkőzését nyerte meg Henin.

A belga eddig egyszer találkozott Ana Ivanoviccsal, döntőbeli ellenfelével, Varsóban az elődöntőben az esélyesebb Henin nyert két éve két játszmában - 6:4, 7:5 -, de a szerb nem adta meg magát azért könnyen.

Forrás: nemzetisport.hu

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
sport rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier