|
Anglia-Magyarország: 2:1
pepsifoci.hu
0000. november 00., kedd 00:00
Egervári Sándor szövetségi kapitány bemutatkozó mérkőzésén a hazaiak fölényben futballoztak és több helyzetet dolgoztak ki, de a fegyelmezetten dolgozó magyar válogatott megnehezítette nagyobb nevű ellenfele sikerét.
Bár Anglia jelentősnek mondható mezőnyfölényben futballozott és több helyzetet dolgozott ki a magyar válogatottnál, az első játékrészben nem tudta megtörni nemzeti csapatunk fegyelmezett védekezését, így a szünetben 0-0 volt az állás.
A térfélcserét (és több edzői változtatást) követően is maradt a hazai fölény, de a helyzetek elmaradtak a szünet utáni első 15-20 percben, nem úgy a magyar gól! A 62. percben egy gyönyörű támadás végén Gera tolta ki a labdát Komannak, aki a kapu közelébe érve beadott, Jagielka közbe nyúlt, a labdát pedig a gólvonalon túlról (?) rúgták csak ki az angol védők.
Bő hat percig tartott a csoda, ekkor villant először Steven Gerrard, aki 20 méterről lőtt hatalmas bombagólt, miután Szélesiről vissza pattant elé a labda. Sőt, a Liverpool középpályása újabb négy perc elteltével megduplázta saját és csapata góljainak a számát és egy védelmi hibát kihasználva mattolt közelről.
Egészen a 89. percig úgy tűnt, hogy az eredmény már nem változik, ekkor a visszatérő Gera Zoltán lövését védte bravúrral Hart, így kimaradt magyar helyzettel ért véget a londoni összecsapás, amely több tanulsággal is szolgált, magyarán Egervári stábjának lesz sok munkája a kerettel, de az is kiderült, hogy van mire építeni!
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Ártánd, NAV, razzia, kamionosok, taxirendelet, demonstráció, taxi, Jennifer Love Hewitt, ruhatár, divat, ciki, öltözék, Ashley Green, Jelenés, Alkonyat, filmszerep, Hilary Duff, szülés, fogyókúra, Mark Wahlberg, Dwayne Johnson, Pain and Gain, csillag születik, finálé, döntő, Czanik Balázs, nyaralás, jótékonyság, gyereknap, horror labirintus, Sp, Flour Tomi, london, olimpia, étkeztetés, kézilabda, női válogatott, Eb, Azerbajdzsán, Kalocsai Henrik, atléta, olimpikon, BKV, nyomozás, hűtlen kezelés, csalás, Áder János, médiatörvény, eljárási hiba, bkv, veszteség, menetdíj, jánossomorja, gázpalack, robbanás, életveszély, Pátyod, autóbaleset, sebesült, toroczkai, vádemelés, bank center, autósüldözés, körözés, körözött, piroslámpa, Katie Holmes, Suri, fürdés, víz, úszás,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|