|
|
![]() |
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Arany, ezüst és bronz a maratoni Eb első napján
Magyar Kajak-Kenu Szövetség 2011. július 25., hétfő 08:45
Minden színű éremből nyert egyet a magyar válogatott a franciaországi maratoni Európa-bajnokság pénteki versenynapján.
Három éremmel zárta a pénteki versenynapot a magyar válogatott a franciaországi Saint Jean de Losne-ban zajló maratoni Európa-bajnokságon. Az ifjúsági és az U23-as korosztályban az egyesek szerepeltek a programban. A legjobb eredményeket az ifjúsági korú kajakos lányok érték el. Négy kört, vagyis 17,2 kilométert kellett teljesíteniük, Kiszli Vanda az első, Czéllai-Vörös Zsófia pedig a harmadik helyen ért célba, ők szerezték tehát a magyar csapatnak az arany-, illetve a bronzérmet pénteken. „Az élbollyal indultak el mindketten, sőt, az első kiszállásnál el is szöktek a mezőnytől. Utána nem tudta tartani Vanda tempóját Zsófi. Vanda végül magabiztosan győzött, Zsófit pedig utolérték a többiek és nagy csatában a bronz jutott neki – mesélte Mórocz István, a helyszínen lévő magyar edzők egyike. Az ezüstérem Havas Balázs Gábor nevéhez fűződik, aki az ifjúsági fiúk 5 körös (21,5 km) versenyében lett második. Ugyanebben a számban Petró Ádám a nyolcadik helyet szerezte meg. „Óriási meccs volt az aranyért. Egy norvég fiúval mentek még az utolsó egyenesben is, aki végül a cél előtt 100 méterrel tudott ellépni. 14 másodperc döntött a végén! Az U23-as lányok is megérdemlik a dicséretet. Horváth Lilla sokáig érmes pozícióban kajakozott, alig maradt le a dobogóról. Timi is szépen ment, ő húzta az üldözőbolyt, a végére emiatt elfáradt. Nagyon kemény mezőny gyűlt össze az U23-as kajakos fiúk között. 22-en álltak rajthoz, Rauscher Máté és Ceiner Benjamin 9. és 10. helye nem nevezhető csalódásnak, talán az U23-as kenusoktól várhattunk jobbat – folytatta Mórocz István. A magyar indulók pénteki eredményei a verseny honlapja alapján: K-1 férfi ifjúsági (5 kör, 21,5 km) K-1 női ifjúsági (4 kör, 17,2 km) C-1 férfi ifjúsági (4 kör 17,2 km) K-1 női U23 (5 kör 21,5 km) C-1 férfi U23 (5 kör, 21,5 km) K-1 férfi U23 (6 kör 25,8 km)
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
kupon, támogatás, paralimpia, olimpia, arany, érem, jólás, London, kajak-kenu, brit, olimpikok, vetkőzés, jótékonyság, fehérneműs, Lovaskupa, Sasvári Sándor, Pataky Attila, Világkupa, london, Horváth Éva, Mcdonalds, szépségkirálynő, Big Mac, janics natasa, kajak, kenu, burgasz, család, sport, edző, utód, fábiánné rozsnyói katalin, kvóta, szülés, maraton, vajda attila, vb, szingapúr, dopping, pozitív, vizsgálat, utánpótlás, kapitány, verseny, MTK, világbajnok, kajakosok, tartozás, Kulifai, fizetés, kucsera gábor, edzés, aranyérem, győzelem, döntő, középfutam, továbbjutás, Brigit Fischer, magyarok, világbajnokság, hőségriadó, Szeged, döntős, rajt,
|
|