|
Aranyért vívhat a férfi párbajtőrcsapat
MTI
2009. oktober 07., szerda 14:08
Aranyérmért vívhat szerda délután a címvédő és egyben olimpiai bajnok francia válogatottal a magyar férfi párbajtőrcsapat a törökországi világbajnokságon.
Az Imre Géza, Boczkó Gábor, Rédli András, Somfai Péter összeállítású - idén Európa-bajnok - együttes a németek elleni elődöntőben 45-38-ra nyert. Ezúttal is az Imre, Boczkó, Rédli hármas vívott, mégpedig az összecsapás nagy részében nagyon összeszedetten. Csupán az első párharc után vezettek a németek (1-2), a következő asszótól viszont már a magyaroknál volt az előny. Boczkó 5-0-ra verte Kneipet, így még az is belefért, hogy ezt követően Imre és Rédli is kikapjon két-két tussal. Nyolc-nyolc után viszont már nem vesztettek párharcot a magyarok, Imre kétszer növelte az előnyt három találattal, Boczkó pedig még a végén eggyel, miközben ő korábban, illetve Rédli döntetlenre hozott egy-egy asszót. A német csapatnál egy alkalommal komoly vita alakult ki a szövetségi kapitány és Schmid között, mert utóbbi Imre elleni kapkodásával gyorsan semmissé tette a felzárkózásukat. Az összecsapás után már majdnem elkezdtek örülni a magyar csapat tagjai, de érkezett Kulcsár Győző szövetségi kapitány, aki rögtön jelezte, hogy van még cél: "csak semmi ünneplés, most kezdődik a verseny".
A másik ágon a franciák 45-30-ra verték a lengyeleket.
A döntő magyar idő szerint 16:40-kor kezdődik.
Eredmények:
férfi párbajtőr:
elődöntő:
Franciaország-Lengyelország 45-30
MAGYARORSZÁG-Németország 45-38
korábban:
a 32 között:
Magyarország-Üzbegisztán - mérkőzés nélkül
a 16 között:
Magyarország-Észtország 44-40
negyeddöntő:
Franciaország-Svájc 45-41
Lengyelország-Ukrajna 22-21
Magyarország-Koreai Köztársaság 45-33
Németország-Olaszország 45-39
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
london, olimpia, étkeztetés, Tour, 2010, győztes, hivatalos, öngyilkos, olasz, labdarúgó, Adidas, per, feltaláló, Oroszi, Kovács Péter, freestyle, sarokdekázás, marian cozma, gyilkosság, garázdaság, kupon, támogatás, paralimpia, Kim Kardashian, Kanye West, szerelmespár, úszás, Áder János, Gyurta Dániel, úszó Eb;, London, Dj Dominque, szurkoló, VIP terem, MTVA, Eb, fociadó, kocsma, meccs, vetítés, Árpa Attila, Csepkkő gyermekotthon, adakozás, köztévé, eb, közvetítés, új gumik, forma1, pirelli, hallhatatlan, csarnok, schobert norbi, börtön, kihívás napja, motogp, visszavonulás, budapest, jégkorong, divizió, gólbíró, goalref, Dánia, FIFA, Forma-1, gumik, Mateshitz,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|