|
Asztalitenisz VB: Nehéz csoportban a magyarok
MTI
2010. április 29., csütörtök 15:11
Nehéz csoportba került a magyar női és férfi asztalitenisz-válogatott a májusi, moszkvai csapat-világbajnokságon.
A nők a dél-koreai, a hongkongi, a francia, az ukrán és az észak-koreai, a férfiak pedig a német, a japán, a horvát, a dán és a spanyol együttesel kerültek azonos csoportba a csütörtöki sorsoláson. Lajtai Kristóf, a magyar szövetség főtitkára elmondta: a nőknél az 1-12. közé jutás a cél, ehhez a csoportban az első három hely valamelyikét kell elérni. A dél-koreai és a hongkongi válogatott nagyon erős, ugyanakkor az észak-koreaiakról semmit sem tudni, mert kevés nemzetközi versenyen indulnak.
A férfiaknál az első osztályban maradás, azaz az 1-18. hely a cél. A csoportokból az első három helyezett az 1-12., míg a negyedik, ötödik és hatodik a 13-24. helyért folytatja.
A csoportbeosztások:
nők:
A csoport: Kína, Ausztria, Lengyelország, Olaszország, Horvátország, Anglia
B csoport: Szingapúr, Németország, Hollandia, Spanyolország, Csehország, Egyesült Államok
C csoport: Koreai Köztársaság, Hongkong, MAGYARORSZÁG, Franciaország, Ukrajna, Koreai NDK
D csoport: Japán, Románia, Tajvan, Fehéroroszország, Oroszország, Szlovákia
férfiak:
A csoport: Kína, Oroszország, Görögország, Franciaország, Lengyelország, Olaszország
B csoport: Koreai Köztársaság, Svédország, Tajvan, Csehország, Románia, Ukrajna
C csoport: Németország, Japán, Horvátország, Dánia, Spanyolország, MAGYARORSZÁG
D csoport: Hongkong, Ausztria, Portugália, Szingapúr, Koreai NDK, Fehéroroszország
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Szandi, Bálint Antónia, jótékonyság, asztalitenisz, Rooney, Ferdinand, Manchester United, gus hansen, póker, sport, eb, döntő, páros, EB, magyarok, London2012kvóta, olimpia, czene attila, d. tóth kriszta, grosics, buzánszky, nemzet sportolója, Berczik Zoltán, elhunyt, póta georgina, vvleo, nagy, edmond, meccs, NSSZ, magyar, dijatado, gala, statisztika, kozpont, koczian, jozsef, pingpong, sarandon, waldner, stockholm, tenisz, kosiba, Universiade, Kézilabda, Belgrád, Kosárlabda, Asztalitenisz, KirályPálma, Tenisz, Sport, BabyGabi, TóthPótaPárosTovábbjutás,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|