|
Az Arsenal szorult helyzetben
MTI
2008. oktober 17., péntek 07:00
Az Arsenal spanyol játékosa, Cesc Fabregas szerdán vb-selejtezőt játszott hazája nemzeti csapatában, és a mérkőzés után kiderült, hogy a Fernando Torres helyett beálló futballista valószínűleg törött orral robotolta végig a találkozót. A középpályás mégsem sérülése miatt aggódik, hanem az ágyúsok szűk játékoskerete miatt, melyet túl fiatalnak tart.
Cesc Fabregas ritkán szokott menedzsere, Arsene Wenger ellen beszélni, néhány hete épp arról nyilatkozott, hogy nagyon boldog a londoni klubnál. Ezúttal viszont kifakadt az ágyúsok szűk játékoskerete miatt, melyet túl fiatalnak tart ahhoz, hogy kiemelkedő eredményeket érjen el.
Az Európa-bajnok futballista Spanyolország Belgium ellen megnyert világbajnoki selejtezője után nyilatkozott. A 21 éves játékos a 2–1-es győzelem ellenére sem lehetett felhőtlenül feldobott állapotban, bár az első félidőben elszenvedett sérülése ellenére végigjátszotta a mérkőzést.
„Az első játékrészben sérültem meg, amikor felugrottam fejelni az egyik belga játékossal – mondta Fabregas. – Nem éreztem jól magam, de a csapatnak szüksége volt rám, így nem kértem cserét.”
Az Arsenal orvosai még nem vizsgálták meg a spanyol játékost, így nem tudható, játszhat-e az ágyúsok hétvégi, Everton elleni bajnokiján. A középpályás szerint a londoni klub szűk játékoskerete miatt is gond lehet, ha nem léphet pályára.
„Csapatunknak meglehetősen kevés a futballistája – fakadt ki Fabregas. – Mögöttem a húszéves Denilson és a 21 éves Alex Song játszik, míg Theo Walcott tizenkilenc, Samir Nasri 21 éves. Képzeljünk el egy olyan középpályát, ahol én vagyok a legidősebb futballista!”
„Rutintalan csapattal nehéz sorozatban meccseket nyerni – folytatta a spanyol. – Az előző idényben tizenhárom gólt lőttem, de akkoriban a most sérült Tomas Rosicky is velünk volt, Mathieu Flamini szinte az egész pályát lefedte, míg Alekszander Hlebbel úgy futballoztunk együtt, mintha testvérek lennénk.”
Fabregasból talán csak a sérülése miatti keserűség tört elő, amikor ezeket a szavakat mondta csapatáról, de be kell látni, hogy az Arsenal játéka az utóbbi hetekben nem volt túlságosan meggyőző, és ha a spanyol középpályás is kidől a sorból, nagyon nehéz helyzetbe kerülhet a londoni együttes.
 |
 |
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Chelsea, Barcelona, BL, finálé, van Persie, Arsenal, futball, benfica, Zenit, Milan, nyolcaddöntő, Ac Milan, Bajnokok Ligája, vereség, Kassai Viktor, AC Milan, foci, Real Madrid, Manchester United, arsenal, bolton, bogdán ádám, henry, gól, Wolverhampton, döntetlen, Dzsudzsák, Mahacskala, rangsor, C. Ronaldo, Tamás Krisztián, utánpótlás, Milán, Arsenál, manchester City, Premier League, Manchester city, sérülés, szalagszakadás, Santos, angol LigaKupa, Manchester City, Liverpool, Bender, Dortmund, állkapocstörés, megyeri, bl, kezdő, kapus, átigazolás, sport, barcelona, fabregas, sánchez, villareal, meccs, nyert, napoli, Fabregas, Cesc,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|