|
Az első kalapba kerültünk
hir24.hu
2012. január 27., péntek 10:30
A világbajnoki pótselejtező sorsolásán az első kalapba kerültek férfi kéziseink.
A magyar szövetség (MKSZ) csütörtöki tájékoztatása szerint a kontinentális szövetség a vb-előselejtezők, valamint az Európa-bajnokság eredményei alapján készítette el a kiemelést. Az 1. kalapba az Európa-bajnokság 5-12. helyezettjei, a 2. kalapba az Európa-bajnokság 13-16. helyezettjei, míg a 3. kalapba az előselejtezők hét győztese került.
A sorsolást azzal kezdik majd, hogy a 2. kalapból kihúznak két válogatottat, amelyek csatlakoznak az 1. kalaphoz, a fennmaradó két csapat pedig a 3. kalapba kerül. Ez alapján a 2013-as spanyolországi világbajnokságért zajló párharcban az Eb-8. magyar együttes a 3. kalapba került Ausztria, Bosznia-Hercegovina, Fehéroroszország, Hollandia, Litvánia, Montenegró, Portugália, valamint 2. kalapban lévő Csehország, Norvégia, Oroszország és Szlovákia négyese közül két csapat, tehát összesen kilenc válogatott közül kaphat ellenfelet - közölte az MKSZ. A sorsolást az Eb helyszínén, Belgrádban tartják meg vasárnap 13 órától.
A vb-pótselejtezők első mérkőzéseit június 9-én vagy 10-én, míg a visszavágókat egy héttel később rendezik. A párharcok győztesei kijutnak a 2013. január 13. és 27. között sorra kerülő vb-re.
 |
 |
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
gyógyszerkassza, megszorítás, gyógyszerárak, áremelés, Gubík Ágnes, Hacktion, Hujber, kommandó, ukrán, cigicsempész, határrendész, mosonmagyaróvár, Erdei Zsolt, Jean Pascal, box, Rippel Ferenc, Shadowland, Herkules, kisfia, erzsébet-utalvány, tesco, auchan, multi, bűncselekmény, áldozatok, február 22, face of asia, ázsia, szépségverseny, creol bar, internetes csalás, online, internet, Zoran Martic, Körmend, kosárlabda, Balzsay Károly, ökölvívás, Magas-Tátra, edzés, Király Viktor, Király Linda, Eurovízió, Compact Disco, szakorvos, Magyarország, külföldi munka, orvoshiány, hoffmann, rózsa, oktatás, törvény, brüsszel, munkaerő, Bebe, Tornóczky Anita, állatvédelem, felsőoktatás, felvételi, továbbtanulás, egyetem, összefogás koncert, caramel, király viktor, tóth vera, busójárás, mohács, busók, sokác, Fluor, Fulor Tomi, Mizu, Cd, lemezkiadás, vízilabda, Kiss Gergey, Kiss Gergő, Mahó Andrea, Andrew Lloyd Webber, musical, jégkorong, Ljubljana, Salzburg, EBEL, Pick Szeged, Csurgó, férfi kézilabda, magyar, Göeteborg, Digi, Eb, prémium, 8. hely,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|