|
Az FTC június közepéig rendezi a tartozásokat
MTI
2011. május 04., szerda 12:00
Orosz Pál, az FTC labdarúgócsapatát működtető zrt. vezérigazgatója szerint nagyon komoly adósságokkal küzdenek, de június 15-ig mindenkit kifizetnek.
A márciusban kinevezett sportvezető a Nemzeti Sportnak elmondta, arról tájékoztatták, hogy 200 millió forint adósságuk van, ám kiderült, hogy ez az összeg 500 millió forint, s az utóbbi időszakban nemcsak a játékosok, de a klub egyetlen más alkalmazottja, így a vezetőség sem kapja meg időben a fizetését.
Szerinte idén csupán egyszer tudtak fizetést adni, ám akkor is csak félhavi járandóságot utaltak. A futballisták az MTK elleni győzelemért és a Debrecen elleni vasárnapi döntetlenért kapták meg a prémiumukat, a többivel még adósak nekik.
A vezérigazgató már tárgyalt a közműcégekkel a felhalmozott hátralék kifizetésének átütemezéséről, s - amint azt hozzátette - több lehetséges szponzorral kapcsolatban állnak, néhánnyal pedig már előrehaladott szakaszában tartanak a megbeszélések. Ugyanakkor azt is elmondta, hogy kintlévőségei is vannak a klubnak, az adóhivataltól 500 millió forintra számítanak ÁFA-visszaigénylésből, ehhez azonban azt is hozzáfűzte, hogy a kifizetésre azért nem kerülhetett eddig sor, mert egy két évvel ezelőtti vizsgálat kapcsán még mindig nem tudták meghallgatni Berki Krisztián korábbi vezérigazgatót.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
gyászol, elhunyt, elek gyula, borsodi, hazai labdarúgás, Győr, kézilabda, Ftc, bajnokság, pénz, büntetés, hétvégi mérkőzés, újpest, ftc, fradi, jegyár, KEK, Fradi, Viborg, Rajczi Péter, Bajzát Péter, eltiltás, MLSZ, női kézilabda, ferencváros, dvsc, FTC, részvények, visszavásárlás, Fehér Miklós, emléktorna, jótékonyság, Győri ETO, DVTK, rendőri biztosítás, garázdaság, Miskolc, OTP Liga, győzelem, rendőri erők, felvétel, Ferencváros, Diősgyőr, MÁV, különvonat, birkózás, Vasas, Bácsi Péter, bírkózás, vasas, sashalom, sike andrás, stadion, milliárd.fradi, fürjes balázs, férőhely, labdarúgás, bírság, ferencváros, jégkorong, tragédia, lelátó, papp, videoton, meccs, székesfehérvár, továbbjutás, kek, groupama, futall, támogató, szponzor, szurkotó, katus attila, bókay kert, sport, verseny, NBI, ZTE, Prukner László,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|