Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Az Inter és a Roma döntetlent játszott
nemzetisport.hu
2009. március 02., hétfő 07:50
Az Internazionale nagyon izgalmas mérkőzésen játszott 3-3-as döntetlent a Roma ellen a Serie A 26. fordulójának utolsó mérkőzésén a San Siróban. A vendégek sokáig vezettek, de végül a csereként beálló Hernán Crespo állította be a végeredményt.

A listavezető Internazionale a bajnokság hatodik helyén álló Romát fogadta vasárnap este a San Siróban a 26. forduló rangadóján. A találkozó elején jó iramban folyt a játék, és mindkét csapat próbálkozott az ellenfél kapujánál.
 Francesco Totti nélkül kezdő vendégek azonban nyíltsisakos támadójátékot felvállalva rohamoztak, aminek meg is lett az eredménye a szintén a legnagyobb ásza, Zlatan Ibrahimovic nélkül felálló Inter ellen.
A 23. percben Marco Motta bal oldali beadására Daniele De Rossi érkezett középen, és keményen fejelt Júlio César kapujának közepébe az elalvó Inter-védők gyűrűjében.
Hat perccel később aztán ismét a vendégek örülhettek: egy félpályáról felívelt labda átrepült Maicon fölött, és a balról érkező John Arne Riise bekotorta azt a kivetődő Júlio César mellett.
Több gól nem született a szünet előtt, de a Roma továbbra is uralta a játékot, és veszélyesebben játszott, mint a címvédő.

A második félidőt jól kezdte az Inter, Mourinho Luis Figót és Patrick Vieirát is becserélte, és a hazaiak rohamozni kezdték a Roma kapuját. Ennek meg is lett az eredménye: az 50. percben Adriano adott jó passzt Mario Balotelli elé, aki kapásból lőtt a kapu jobb alsó sarkába.
Nem sokáig örülhettek az Inter játékosai, hét perccel később Matteo Brighi szerzett labdát Esteban Cambiasso közreműködésével, és a tizenhatos vonaláról gólt lőtt.
A 63. percben aztán ismét egygólosra csökkentette a hátrányát a milánói együttes, és ismét Balotelli volt eredményes. A fiatal támadó betört a tizenhatoson belülre, és elesett De Rossi mellett. A játékvezető büntetőt ítélt, amit a sértett hanyag mozdulattal váltott gólra.
A 78. percben Mourinho becserélte Hernán Crespót, aki második labdaérintéséből egyenlített. Az argentin támadó Luis Figo beadása után fejelt nagyszerűen Doni kapujába.
Az utolsó pillanatokban tovább támadtak a csapatok, a meccs legvégén még a Roma előtt adódtak lehetőségek, de végül 3–3 maradt a végeredmény a rendkívül izgalmas találkozón.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
sport rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier