|
Az UEFA beperli a ciprusi Szpirosz Marangoszt
index.hu
2010. oktober 28., csütörtök 18:00
Az UEFA beperli a ciprusi Szpirosz Marangoszt, aki azt állítja, hogy megvesztegetéssel nyerte el az ukrán-lengyel pályázat a 2012-es Európa-bajnokság rendezésének a jogát.
Az UEFA csütörtökön bejelentette: mivel a ciprusi sportvezető a megjelölt szerdai határidőig nem állt elő bizonyítékokkal, ezért bíróság elé viszi az ügyet. Ugyanakkor Marangosz fenntartja a vádjait, a bizonyítékokat Cipruson kívánja nyilvánosságra hozni, mivel az UEFA-nak tavaly hiába jelezte a korrupciós ügyet. "Kész vagyok Cipruson az ügyvédem és a ciprusi állam egy képviselőjének jelenlétében bemutatni az összes bizonyítékot" - mondta Marangosz a Gazzetta dello Sport csütörtöki számában.
A ciprusi szövetség elnökségének korábbi tagja azt állítja: bizonyítékokkal és tanúkkal tudja igazolni, hogy az UEFA négy magas rangú tisztségviselője 9,15 millió eurót kapott, és ennek ellenében a nagy esélyes Olaszországgal szemben a lengyel-ukrán pályázatra szavazott a Cardiffban 2007. április 18-án megejtett szavazáson. A rendezés jogát 8:4 arányban a kelet-európaiak nyerték el az olaszokkal szemben, a magyar-horvát pályázat egyetlen szavazatot sem kapott.
"Egy tag 3,15 milliót kapott, a többi három 2-2 milliót - mondta Marangosz, aki hozzátette, hallott arról, hogy egy ötödik tagot is megvesztegettek, de erről nincs bizonyítéka. - A pénz egy ismert ciprusi ügyvéd vitte Kelet-Európából Walesbe, és ő osztotta szét. "Az ügy háttérében az áll, hogy Ciprus a legjelentősebb külföldi befektető Ukrajnában.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
rekordok, bl, BL-döntő, Bayern München, Chelsea, licenc, NB I, labdarúgás, BL döntő, túljelentkezés, Kassai Viktor, BL, Real Madrid, Bebe, Puskás Peti, tüntetés, állatvédők, mlesz, szigorítás, licenceljárás, Barcelona, jótékonyság, vöröskereszt, Kassai, Eb-játékvezető, lengyel-ukrán, puskás ferenc stadion, újáépítés, bayern, napoli, elégedett, hangulat, rába győr, barcelona, futsal, lisszabon, Dzsudzsák Balázs, Alejnyicsev, Anzsi Mahacskala, foci, moldova, magyar, eb, selejtező, transzparens, átigazolás, sion, vanczák vilmos, bajnokok ligája, barca, milan, uefa, Arsenal, meccs, kassai viktor, futball, eredményesség, bundabotrány , borbély zoltán, győr, büntetés, dvsc, látványterv, főnix, stadion, UEFA, Webb, döntő, bíró, aranycipő, cristiano ronaldo, messi, real madrid, mourinho,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|