|
Bácsi könnyedén győzte le Ázsia legjobbjait
MTI
2011. szeptember 14., szerda 15:09
A 74 kilós Bácsi Péter Ázsia legjobbjai ellen kezdett, de olyan könnyedén győzött mindkét meccsen, hogy a nyolcaddöntőbe jutás legfeljebb bemelegítés volt számára az isztambuli olimpiai kvalifikációs birkózó-világbajnokságon a kötöttfogásúak harmadik, szerdai versenynapján.
A 2008-ban Európa-bajnok, idén ezüstérmes magyar óvatosan kezdett, nem akart felesleges kockázatot vállalni, így állásban nem erőltette a támadást a dél-koreai Kim Jin Hjeok ellen. Kékmezesként először a tavalyi Ázsia-bajnokság ezüstérmese térdelt le, Bácsi pedig könnyedén felkapta riválisát, eldobta, majd ugyanezt megcsinálta még egyszer (4-0). A folytatásban már nem várt a parterhelyzetig az FTC 28 éves birkózója, megragadta a derekánál Kimet és a földre kényszerítette, majd kiemelte és eldobta megint (4-0).
A 16 közé jutásért a tavalyi vb ötödik helyezettje, a japán Kanakubo Takehiro várt rá. Bácsi már álló harcban sokat kezdeményezett, egyszer megpróbálta kitolni a szőnyegről ellenfelét, egyszer mögé kerüléssel kísérletezett, de a japán az utolsó pillanatban mindkétszer kibújt a fogásból. Piros meze nyomán az első menetben ismét Bácsi volt a kedvezményezett a parterhelyzetben, s ezt kihasználva megpörgette ellenfelét (2-0). A folytatásban álló helyzetben felkapta és ledöntötte a japánt, aki ezt követően nagy vehemenciával küzdött, de Bácsi megkontrázta egyik akcióját, s biztosan nyerte ezt a két percet (3-0), ezáltal a meccset is. A nyolcaddöntőben a román Ionel Puscasu lesz az ellenfele.
Szerdán a nők is megkezdték szereplésüket a vb-n, de a 48 és az 51 kg-os súlycsoportban nincs magyar induló.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
birkózás, bajnokság, Fradi, Vasas, Bácsi Péter, bírkózás, vasas, sashalom, sike andrás, vb, Hatos, Ligeti, esélyes, Gulyás, Wöller Gergő, Hatos Gábor, Ligeti Dániel, Sastin Marianna, Barka Emese, Struhács György, sport, csalódás, bácsi péter, válogatott, hatos, bronz, érem, szumó, bárdosi sándor, módos péter, szigetvár, műtét, lőrincz tamás, deák-bárdos, dopping, kiss, balázs, balazs, birkozas, bor, judo, eb, szerencse, sastin, marianna, vereb, ligeti, baku, biljal, mahov, gabor, bajnok, valogatott, kozma, emlekezes, bardos, fila, vilagbajnoksag, hegedus, ritter, arpad,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|