|
Báderék elszántak a vereségek ellenére is
MTI
2011. augusztus 17., szerda 11:32
Az eddigi két vereség ellenére nagy lelkesedéssel várja a csütörtöki, portugálok elleni folytatást Báder Márton, az Európa-bajnoki pótselejtezőben szereplő magyar férfi kosárlabda-válogatott centere.
A Portugáliában 71-66-ra, majd pénteken Szolnokon a finnektől 75-73-ra alulmaradt együttes egyik legrutinosabb játékosa hangsúlyozta, hogy a társaságot nem törte meg a balul sikerült rajt.
"Minden sportembert megviselnek a kudarcok, ráadásul a finnek elleni egy nyerhető meccs volt, de pozitívan kell hozzáállni a folytatáshoz, ki kell javítani a hibákat" - nyilatkozta szerdán az MTI-nek. "Az elvesztett harmadik negyed mindkét mérkőzésen kritikusnak bizonyult, ennek talán pszichés okai vannak. A két ellenfél közül egyértelműen a finnek a jobbak, és ha holnap legalább hat ponttal verjük a portugálokat, akkor a végelszámolásnál a mi javunkra billenhet az egymás elleni mérleg."
Saját teljesítményéről a 30 éves, 212 centis Báder kifejtette: nem elégedett önmagával, néha nem találja a helyét a pályán, ráadásul faultproblémái is akadtak.
"Mindez azonban másodlagos, most az a lényeg, hogy hozzuk a következő meccset. Elszántak vagyunk" - tette hozzá.
A pótselejtező menetrendje (a háromból két csapat jut az Eb-re):
Portugália-Magyarország 71-66
Magyarország-Finnország 73-75
Finnország–Portugália 68-56
Magyarország–Portugália (Szolnok), csütörtök 19 ó
Finnország–Magyarország (Helsinki), vasárnap 18 ó
Portugália–Finnország, augusztus 24. 21:30 ó
A csoport állása:
1. Finnország 4 pont
2. Portugália 3
3. Magyarország 2
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
csillag születik, finálé, döntő, horror labirintus, Sp, Flour Tomi, toroczkai, vádemelés, bank center, Jobbik, cigányok, rendőrség, BAZ, Rendőr-rock, musical, Borsod, Csillag születik, juhász marci, szirota jenni, Kovács Péter, freestyle, sarokdekázás, Klíma Klub, Klíma csúcs, Varga Dávid, gáspár laci, videoklip, Abaházi Csaba, Vágó Piros, Class Fm, RTL Klub, Fluor Tomi, London, Dj Dominque, szurkoló, VIP terem, Árpa Attila, Csepkkő gyermekotthon, adakozás, Hien, Janicsák Veca, Tóth Gabi, Vomet, Várkonyi András, Vili bácsi, unoka, születés, kosárlabda, amerika, válogatott, sopron, Magyar válogatott, Kosárlabda, Irán, elhunyt, Eb, simon jános, nőikosárlabda, A osztály, eb-selejtező, EB, eb, selejtező, kosarlabda, london, olimpia,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|