Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Balszerencse kísérte Micheliszt Brnóban
www.nemzetisport.hu
2010. augusztus 04., szerda 10:48
Az időmérő edzésen elért remek rajthely után Fortuna elfordult Michelisz Norberttől a túraautó-világbajnokság (WTCC) vasárnapi versenyein. A magyar pilóta az első versenyen nem tudott célba érni, míg a második versenyen a 14. helyre hozta fel autóját.

Az első, tízkörös verseny repülőrajtját követően Michelisz feljött az ötödik helyre, míg az élen Huff, Tarquini és Turkington autózott. Az első körben többen kicsúsztak a pályáról, Gené fel is adta a versenyt, a Zengő-Dension Team pilótája pedig visszacsúszott a hatodik helyre. A kör végén be is kellett hívni a safety cart.

A biztonsági autó a harmadik kör végén hagyta el a pályát, így a verseny hosszát 12 körösre növelték. A magyar tehetség rögtön előzni is tudott, azonban eltalálták a bal első kerekét, ennek következtében pedig olyan sérüléseket szenvedett az autó, hogy fel kellett adni a versenyt.

Az ötödik körben továbbra is Huff vezette a mezőnyt, mögötte Tarquini és Menu autózott. A verseny hátralévő részében az élen nem történt változás, míg Priaulx a hetedik helyről feljött az ötödik pozícióba. A legjobb újonc ezúttal a dán Nykjaer lett, ő a hetedik helyen végzett.

A két futam közötti szünetben a Zengő Motorsport szerelőinek sikerült megjavítani az ötös rajtszámmal induló dízel SEAT-ot, így a magyar versenyző a huszadik helyről indulhatott a második versenyen.

 

Az állórajtot Michelisz remekül kapta el, öt pozíciót javítva feljött a 15. helyre, azonban ismét meglökték, így visszacsúszott a 19. helyre. A harmadik körre Priaulx, Turkington és Tarquini állt az élre, míg a magyar versenyző két pozíciót is javítani tudott.

Az ötödik körben Engstler és Hernandez összeakadt, kilökték egymást, így Michelisz feljött a 15. helyre. Az élen Priaulx, Turkington és Menu autózott. Az utolsó körben a végig élen autózó Tarquini műszaki probléma miatt feladni kényszerült a versenyt, míg Huff és Farfus kemény csatát vívott a megüresedett negyedik helyért.

A verseny leintését követően a dobogó legfelső fokára Priaulx állhatott fel, őt követi sorrendben Turkington és Menu. Michelisz Norbert végül a 14. helyre hozta be a kék SEAT-ot.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
sport rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier