|
Batista maradhat az argentin válogatott élén
InfoRádio/MTI
2010. november 02., kedd 11:00
Az argentin labdarúgó-válogatott irányítását a nyári világbajnokság után Diego Maradonától ideiglenesen átvett Sergio Batista nagyon közel áll ahhoz, hogy hosszabb időre is kinevezzék.
Az argentin sportági szövetség a tervek szerint kedden jelenti be a szakvezetői posztra vonatkozó döntését, egy nappal azután, hogy az illetékes testület megvitatja a lehetőségeket. A 47 éves Batista, akivel az olimpiai válogatott aranyérmes volt a pekingi játékokon, az elnök Julio Grondona személyében erős támogatót tudhat maga mögött. Megbízása óta a nemzeti együttes három mérkőzést játszott: 1–0-ra nyert Írországban, 4–1-re verte hazai közönség előtt a több meghatározó játékosát nélkülöző spanyol válogatottat, majd 1–0-s vereséget szenvedett Japánban.
A Maradonával együtt 1986-ban világbajnok Batistát szívesen látná továbbra is a kapitányi poszton az együttes első számú játékosa, Lionel Messi is. „Szeretném, ha maradna. Nyugalom van, a keret tagjai jól érzik magukat, tetszik a játékfelfogása" – indokolta álláspontját az elmúlt év legjobbja. Az előd ugyanakkor nem rejtette véka alá, hogy még mindig fáj neki a szövetség nyári döntése. Az argentinok a negyeddöntőig jutottak a vb-n, ahol a németektől sima, 4-0-s vereséget szenvedtek. Ezt követően Maradona – némi huzavona után – távozott a nemzeti együttestől, miután nem sikerült megegyeznie a szövetség elnökével, hogy továbbra is addigi stábjával dolgozhasson.
„Életem legszomorúbb születésnapja ez a mostani. Még mindig a válogatott élén lenne a helyem" – jelentette ki szombaton, amikor betöltötte 50. életévét. Az argentinokra komoly feladat vár november 17-én, amikor Katar fővárosában, Dohában a brazilokkal csapnak össze.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
london, olimpia, étkeztetés, Tour, 2010, győztes, hivatalos, öngyilkos, olasz, labdarúgó, Adidas, per, feltaláló, Oroszi, Kovács Péter, freestyle, sarokdekázás, marian cozma, gyilkosság, garázdaság, kupon, támogatás, paralimpia, Kim Kardashian, Kanye West, szerelmespár, úszás, Áder János, Gyurta Dániel, úszó Eb;, London, Dj Dominque, szurkoló, VIP terem, MTVA, Eb, fociadó, kocsma, meccs, vetítés, Árpa Attila, Csepkkő gyermekotthon, adakozás, köztévé, eb, közvetítés, új gumik, forma1, pirelli, hallhatatlan, csarnok, schobert norbi, börtön, kihívás napja, motogp, visszavonulás, budapest, jégkorong, divizió, gólbíró, goalref, Dánia, FIFA, Forma-1, gumik, Mateshitz, bunda, olasz futball, fogadási csalás, Bonucci, labdarúgás, foci, labdarúgó eb 2012, ukrán válogat, Chelsea, Chelsea FC, Eden Hazard, szolgáltatás, sex, ladbarúgó, európa, bajnokság, tüntet,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|