Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Beckham visszatér Amerikába
függetlenhír.hu
2009. február 16., hétfő 06:00
David Beckhamnek vissza kell térnie a Los Angeles Galaxy csapatához, miután lejár a kölcsönszerződése az AC Milannál, mert az olasz alakulat a pénteki határidőig nem tudott elfogadható ajánlatot tenni az amerikai vezetőknek - értesült a Los Angeles Times című napilap.

Tim Leiweke, a Galaxyt birtokló AEG cég ügyvezető igazgatója azt mondta a lapnak, hogy az olaszok nem tettek elfogadható ajánlatot a pénteki határidőig, és ezután már nem áll módukban újabbakat megvizsgálni, így az angol középpályásnak március 8-án vissza kell térnie Amerikába.
"Március 9-én már újra köztünk lesz, ezzel befejezettnek tekintem az ügyet" - mondta az üzletember a Timesnak. "Ez az egész őrült rossz hatással volt a csapatra, a vezetőedzőre, a szurkolókra, de tovább lépünk. Most beszéltem utoljára erről a dologról" - jelentette ki Leiweke.
Az európai lapok pénteken még azt írták, hogy a megbeszélések a hét végé folytatódnak majd. Leiweke szerint is elképzelhető, hogy a Milan a hét végén vagy a jövő héten még előáll egy újabb ajánlattal, de ezzel már nem fognak foglalkozni.

"Vissza fognak jönni, ebben biztos vagyok, de ez már minket egy cseppet sem érdekel. Muszáj tovább lépnünk, mert nyakunkon a bajnokság kezdete" - magyarázta az elöljáró.
Az ügyvezető elmondása szerint a Milan sokkal kevesebbet ajánlott Beckhamért, mint amennyit ér.
Az angol középpályás - aki a spanyolok elleni barátságos meccsen 108 válogatottságával beérte az angolok legendáját, Bobby Moore-t - a hét elején azt nyilatkozta, hogy Európában akar maradni. "Itt akarok maradni, de ezt már korábban elmondtam" - magyarázta Beckham. "Nincs semmi bajom a Galaxyval, két csodás évet töltöttem Amerikában, rengeteg jó játékossal focizhattam együtt, de a Milanban nagyon jól érzem magam" - tette hozzá a klasszis.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
sport rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier