|
Bejutott a döntőbe a Dab!
hir24.hu
2012. február 03., péntek 09:57
Idegenben is legyőzte a Dab a Brassó együttesét, így bejutott a MOL Liga fináléjába.
Ahhoz képest, hogy a Dunaújváros az első mérkőzésen simán lemosta 10-3-ra a Brassót, az erdélyi együttes megnehezítette a tavalyi döntős sorsát a másik két mérkőzésen. Legutóbb 5-4-re nyert a Dab, ezúttal pedig idegenben nyertek meg egy kilencgólos meccset az Acélbikák.
A Dab. Docler gyorsan elhúzott két góllal csütörtökön, a 26. percre azonban már egyenlített a Brassó. Ezt követően még kétszer szerzett vezetést a Dunaújváros és mivel hazai oldalról csak egy válasz érkezett, a Fejér megyeiek söpréssel jutottak be a magyar-román hokiliga fináléjába.
A másik párharcban is benne volt a söprés a pakliban, ám a Miskolci Jegesmedvék megtorolták a második mérkőzésen elszenvedett 7-1-es vereségüket. A Csíkszereda már kettővel is vezetett az első harmad után, ehhez képest a 3-3-hoz még a HSC-nek kellett tepernie.
A záró húsz perc elején Rafaj Attila mattolta Stanislav Kozuchot, majd a hajrában Nagy Gergő vette be az üres kaput, ezzel pedig bebiztosította a Jegesmedvéknek a győzelmét. A Csíkszereda ugyanakkor még így is 2-1-es előnyben van, ami összesítést illeti, legközelebb pénteken mérkőznek meg egymással a felek Miskolcon.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
gáspár laci, videoklip, abortusztabletta, tüntetés, Csillag születik, Plazma, Szirota Jennifer, Britney Spears, Demi Lovato, X-Factor, kard, számítógép, börtön, buddhista, póker, dohányzás, alkohol, KEK, Fradi, kézilabda, Viborg, óvoda, kötelező, 2012, konténeróvoda, sérülés, 5-ös út, Chelsea, Barcelona, BL, holttest, Duna, Rácalmás, milliárdos, gazdag, üzlet, kenyér, tolvaj, pech, Beyonce, bunda, Blue Ivy, Jay-Z, REAC, bundabotrány, csalás, előállítás, foci, fogadás, Árpa Attila, Argo 2., Falusi Mariann, Jersey Shore, MTV, Stohl András, kislánya, Franciska, betegség, nba, kosárlabdabajnokság, wadecsapata, jégkorong, tragédia, lelátó, papp, Csíszereda, futball, oroszlan, allatkert, koporsorablas, flickugy, romania, Mol Liga, Dunaújváros, Miskolc,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|