|
Bejutott az elődöntőbe a Győri Audi ETO
2010. március 17., szerda 10:21
A Győri Audi ETO fordulatokkal tarkított, kiegyenlített csatában, bravúros hajrával pontot szerzett Ljubljanában, és ezzel, a középdöntő utolsó fordulójának eredményeitől függetlenül, bejutott a Bajnokok Ligája legjobb négy csapata közé.
Annak ellenére, hogy a Krim Mercator elleni összecsapáson csak a 8. percben találtak be először a győriek, kiváló védekezésüknek köszönhetően nem kerültek komoly hátrányba. Miután a támadójáték is kezdett összeállni, már három góllal rendre a vendégcsapat vezetett. A szünet előtt csak az ellenfél részéről zsinórban háromszor eredményes Zácsik Szandra tudta meccsben tartani a hazaiakat. A második játékrészt sokáig a fej-fej melletti küzdelem jellemezte, egy gólnál nagyobb különbséggel egyik csapat sem tudott elhúzni, mígnem 21-22 után az utolsó három percre egy hármas szériával kétgólos előnybe került és győztesnek látszott a szlovén alakulat.
A vége azonban a helyszínen is szép számban megjelent magyar szurkolók óhaja szerint alakult. Amorim, majd Bradeanu találata egyenlítést ért, de csak azért, mert a kettő között Pálinger a legjobbkor büntetőt hárított, a versenyben maradást jelentő győztes gólért küzdő hazaiak utolsó támadássorozatát pedig fegyelmezetten kivédekezték a győriek. Az elődöntő mezőnye már teljes, a BL-ben az egymás után negyedszer a legjobb négy közé jutó Győri Audi ETO mellett a norvég Larvik HK, a román C.S. Oltchim Rm. Valcea és a dán Viborg HK küzdhet meg áprilisban a fináléba jutásért. A középdöntő záró fordulójában a Győri Audi ETO vasárnap a lipcsei csapatot fogadja, és győzelmével még csoportelső is lehet, amennyiben a Larvik előző nap odahaza nem győzi le a Krim Mercator együttesét. Ebben az esetben az elődöntőben a Viborg lesz az ellenfele, elsőként idegenben, ha pedig csoportmásodik lesz, hazai pályán kezd a már csoportgyőztes Valcea ellen.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
kézisek, nőikézicsapat, győrigyőzelem, férfi kézilabda, magyar, Göeteborg, MKB Veszprém, Iváncsi, szlovák, szélső, kézilabda, székesfehérvár, mérkőzés, Hóbor Béla, olimpia, női kézilabda, Győr, Békéscsaba, Digi, Eb, prémium, 8. hely, válogatott, magyar-horvát, Magyar, férfi-kézilabda, magyar válogatott, Izland, Magyarország, németek, visszavágó, Mocsai, Szlovákia, világbajnokság, Norvégia, nagy laci, kézliabda, legjobb, női válogatott, kiesett, Havas Henrik, nagypapa, unokái, család, Terzic, műtét, kézközépcsont, Böhn, Kiskunhalas, Győri ETO KC, vezetőedző, Győri ETO, Konkoly Csaba, lemondás, tata, fizetés, polgármester, pénz, hornyák dóri, loki, búcsú, szerb,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|