|
Berki Krisztián a rendőrségen járt
MTI
2011. március 23., szerda 15:10
Lapértesülés szerint Berki Krisztiánt, az FTC Labdarúgó Zrt. korábbi vezérigazgatóját meghallgatta a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
A labdarúgócsapatnál 2008-tól 2010 nyaráig dolgozott, majd februárban a tulajdonos Kevin McCabe-bel a klub átvételéről szándéknyilatkozatot aláírt Berki szombaton járt a rendőrségen. A bulvárújság valószínűsíti, hogy a BRFK a sikkasztás gyanújával indított nyomozásával kapcsolatban beszélt Berkivel, ezt ugyanakkor a rendőrségen nem erősítették meg arra hivatkozva, hogy folyamatban lévő ügyről nem adhatnak felvilágosítást. Az üzletembert a Blikk nem tudta elérni.
Berkit február végén egy magát megnevezni nem kívánó személy feljelentette azért, hogy kiderüljön, el tud-e számolni közel 25 millió forinttal. A Blikk közben más gyanús ügyről is beszámolt, múlt szombati számában megjelentek szerint a zrt.-nél éveken át "kétféle könyvelést" vezettek, ez által pedig havonta legalább 1,4 millió forint tűnt el a kasszából.
McCabe állítólag havonta négymillió forintot folyósított az utánpótláscsapatoknál dolgozók bérére, ugyanakkor az érintettek ebből csupán alig 2,6 millió forintot kaptak meg. Emellett a játékosok bérével is manipuláltak a Ferencvárosnál.
A zrt. sem a Kevin McCabe és Berki Krisztián között létrejött, vasárnap lejárt szándéknyilatkozat sorsáról, sem a sajtóban felröppent gyanús ügyekről nem adott tájékoztatást. A labdarúgócsapatnál az MTI többszöri megkeresésére kedd estére ígértek reagálást, ám ez nem történt meg.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
döntő, berki krisztián, első, Louis Smith, Berki Krisztián, lólengés, Berki krisztián, Oszter Alexandra, házasság, válás, torna, vívás, squasholtak, Mádai Vivien, Brasch Bence, Rippel, Hajdú, gázolás, cserbenhagyás, nyomozás, Szabó Zsófi, Hajdó Péter, Frizbi, berki, felkészülés, tokió, tokió, berki, hídvégi, tornász, válogatott, hajdú péter, ftc, frizbi, fradi, ferencváros, kevin mccabe, év sportolója, díj, janics natasa, kajak-kenu, sport, verseny, szponzor, Berki, Krisztián, FTC, eb, hidvegi, lovon, krisztian, tornasz, foci, NAgykanizsa, sikkasztás, víziközmű, Grabant, döntés, ítélet, kolompár orbán, eltűnt, szökés, fiatalkorú, Szima Judit, TMRSZ, csalás, vádemelés,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|