Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Berki Krisztián: Nem tudok gyakorolni, ha nincs megfelelő eszköz
DIGI Sport
2010. november 23., kedd 12:05
Kérdésessé vált a sportoló kvalifikációs versenye, hiszen megfelelő gyakorlóeszköz nélkül csak kevésbé eredményes helyezésre számíthat.

Súlyos problémával kell szembenéznie a lólengés világbajnokának, Berki Krisztiánnak. A Digi Sport Reggeli Start című műsorában ugyanis Krisztián beszámolt arról, hogy hiába a legutóbbi remek szereplése, mégsem keltette fel a szponzorok figyelmét. A nemzetközileg legmagasabban jegyzett tornászunk most támogatókat keres, mégpedig olyanokat, akik a felkészülésben is tudják őt segíteni. Mint azt a sportoló el is mondta, sokszor kerül olyan helyzetbe a klub, hogy a versenyeket nem tudja kifizetni, amivel a részvétel is kérdésessé válik.

A 2011-es döntő azonban nem lehet kérdés, hiszen ekkor rendezik a kvalifikációs világbajnokságot is, vagyis ez az egyetlen lehetőség, ahonnan Berki kijuthat a londoni Olimpiára. A probléma csupán annyi, hogy nem áll rendelkezésre olyan sporteszköz, ló, amelyen majd a nagy verseny zajlik, ezért a sportoló felkészülni sem tud rendesen.

Berki Krisztián elmondása szerint a legutóbbi Glasgow-i Világ Kupán is egy olyan szeren folyt a verseny, amivel Krisztián klubja nem rendelkezik, pedig ez döntő fontosságú a végeredményben. Kovács István, Krisztián edzője szerint várják a csodát, hogy végre valaki felkarolja a tehetséges sportolót és megvásárolja neki azt a szert, amely hozzájárulhatna a sikerese kvalifikációs szerepléséhez.

Eddigi hozzászólások:
 Horváth Kálmán - 2010-11-24 11:35:55
  Megérdelme, egy ilyen,nagyon fontos, szert a friss Világbajnok,különösen a 2012-es Londoni Olimpia előtti,felkészülés kapcsán. Viszont keveset hallok Harasztosi László parafenoménről,aki nélkül még a szerre sem tudott volna felkapaszkodni a VB-n! Spotberkekben,elterjedt,a hír,hogy az edző,Kovács István letiltotta a kezeléseket! A féltékenység és híúság nem vezet előre!Az UTE és a Magyar Olimpiai Bizottság minden éremre számít Londonban. Tudomásom szerint a kezelések teljesen ingyenesek,és nagyon is hatékonyak voltak. Olimpia négy évente van és az ilyen segítséget,nem szabad mellőzni!! Üdvözlettel egy sportért rajongó!!!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
sport rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier