Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Blatter 2015-ig maradna FIFA-elnök
MTI
2011. március 22., kedd 14:40
Utolsó elnöki periódusára készül Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke, aki az európai sportági szervezet (UEFA) hétfői kongresszusán bejelentette, 2015-ben már nem indulna újra a posztért.

"Mindannyian tudják, hogy újabb négy évet szeretnék eltölteni a FIFA élén, de ez az utolsó elnökválasztás, amelyen elindulok" - fogalmazott a 75 éves svájci sportvezető az UEFA párizsi ülésén. Blatter 1975-től 1981-ig volt a FIFA technikai igazgatója, majd 1998-ig főtitkárként dolgozott, azóta háromszor választották meg elnöknek.

Legutóbb, 2007-ben egyedüli jelöltként nyerte el a posztot. Az idén június 1-jén Zürichben sorra kerülő voksoláson azonban kihívója is lesz, mégpedig Mohamed Bin Hammam, az ázsiai konföderáció (AFC) elnökének személyében, aki jelenleg szintén az UEFA párizsi kongresszusán vendégeskedik.

"Már a hosszabbításban vagyunk - mondta Blatter utalva a választásig hátralévő rövid időre. - Meglátjuk, hogy mi történik ebben a periódusban."

Az elnök szerint az elkövetkezendő években a nemzetközi labdarúgásban a legnagyobb feladat a klubok egységességének megőrzése, valamint az illegális fogadások és a dopping elleni küzdelem lesz.

"Ne feledjék, a futball alapvetően egy játék, amelyben a felek mindig megpróbálnak csalni egy kicsit - fogalmazott. - Közös feladatunk, hogy folytassuk mindazt, amit már elkezdtünk és biztosítsunk egy jobb jövőt a fiatalok számára."

A 208 szavazásra jogosult FIFA-tagállam több mint negyedét az európaiak teszik ki, ezért a két elnökjelölt döntően befolyásolhatja a júniusi voksolás végeredményét. A győzelemhez valamelyik jelöltnek kétharmados többségre van szüksége, de ha a szavazás az első körben nem dől el, akkor a második fordulóban a voksok 50 százaléka plusz egy szavazat kell majd a sikerhez.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
sport rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier