Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Borítaná a papírformát a Loki
samsungsport.hu
2010. augusztus 03., kedd 11:01
A hazai vereség után idegenben okozna meglepetést a DVSC-TEVA a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörében.

A magyar bajnok szerdán 19.45-től az FC Basel ellen lép pályára a St. Jakob Parkban. A debreceniek helyzete meglehetősen kilátástalannak tűnik, a hazai pályán elszenvedett 2-0-ás vereség után minimális esélyük van a továbbjutásra. A hajdúságiak azonban reménykednek, mert úgy vélik, az első meccs alapján lehet keresnivalójuk a svájci bajnok ellen. - Szoros mérkőzésre számítok Bázelben – mondta Fodor Marcell, a csapat védője. – Ahogyan a budapesti mérkőzésen, úgy a kinti találkozón is biztosan lesznek lehetőségeink, ezeket megpróbáljuk kihasználni, akkor pedig bármi előfordulhat. Az egy héttel ezelőtti vereségünk következtében egyáltalán nem mi vagyunk az esélyesek, de megpróbáljuk felborítani a papírformát. Ha sikerülne az elején gólt rúgnunk, akkor lehet esélyünk. Tavaly a csoportba kerülés hatalmas bravúr volt, amit nyilván nagyon szívesen megismételnénk, ám úgy gondolom, ha egy esetleges Európa Liga-csoportkört sikerülne megcsípnünk, az is óriási teljesítmény lenne, hiszen ne feledjük: egy magyar csapatról beszélünk. Borzasztóan nehéz feladat ez, mert egy nemzetközi mérkőzésen sokkal gyorsabbnak kell lennünk, különösen fejben, ez pedig időnként a koncentráció hiányában jelentkezik nálunk. Persze, futni is többet kell, mint egy átlagos bajnoki meccsen.

- Igaz, a Basel ellen abszolút partiban voltunk az ellenféllel, akár a labdabirtoklást, akár a kapuralövést nézzük, sajnos nem sikerült gólt rúgni. Jómagam nem sokat tudtam a svájciakról, csupán egy meccsüket láttam, ebből azt szűrtem le, hogy jól tartják a labdát és nagyon veszélyesek a kapu előtt. Önmagukhoz képest talán nem játszottak igazán jól, hiszen az edzőjük, Thorsten Fink is azt nyilatkozta, hogy többet várt a csapatától. Ebben talán nekünk is volt némi szerepünk, de sajnos, így is lőttek két gólt - nyilatkozta a Naplónak Fodor.

Herczeg András 19 játékost jelölt az utazó keretben, a visszavágón már Laczkó Zsolt és Kabát Péter is lehetőséghez juthat.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!


kapcsolódó hírek
cimkefelhő
sport rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier