Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Bronzért küzd a magyar női kézilabda-válogatott
MTI
2008. augusztus 22., péntek 07:00
A magyar női kézilabda-válogatott a bronzéremért küzdhet a pekingi olimpián, miután az elődöntőben kétgólos vereséget szenvedett a világbajnok oroszoktól.

A mintegy 300 fős magyar táborból a jelek - és a hangerő - alapján mindenki sikeresen átért az öttusa- és kajak-kenu-versenyekről az Olimpiai Sportközpontot Csarnokot felváltó, sokkal nagyobb Nemzeti Csarnokba, amely eredetileg a tornászok küzdelmeinek adott otthont.
A pályán Görbicz büntetőből adta meg az alaphangot, a világbajnok ellenfél csak az 5. percben talált be először. A 190 centis óriásokkal felálló oroszok 2-1 után sorozatban négyszer is mattolták Pálingert, ekkor Hajdu János időt kért. A távolság mégsem csökkent, mivel három hetes és egy emberelőny is kimaradt, ráadásul a túloldalon Bliznova tarthatatlan volt. Tóth révén 3-7-nél megcsillant a remény, ám hamarosan 6-12 állt az eredményjelzőn. A támadásban és védekezésben is kőkemény rivális felőrölni látszott a magyarok ellenállását, a félidőben 9-14 volt az állás. A szünetben érkezett a hír, hogy a hajrában lesántikáló Vérten Orsolya az első diagnózis szerint külső bokaszalag-szakadást szenvedett.
Fordulás után jelentősen visszaesett a Trefilov-alakulat, a magyarok több gólt is szerezhettek volna, ám a befejezésekbe rendre hiba csúszott. Az "otthoni" közönség teli torokból a "nyerhettek!" bíztatást kezdte skandálni, mire a kedvencek feljöttek 15-18-ra, ám ott megállt a tudomány. Az ellenfél 20 perc alatt 4 találatig jutott, a válogatottban gólrekorder Posztnova végleg kiállt, csakhogy ez sem volt elég a Hajdu-tanítványok számára, akik egy kései hajrával végül 22-20-ra kaptak ki.

Hajdu János szövetségi kapitány szerint verhető volt az orosz csapat.
    "Sajnálom a lányokat, mert nagyon küzdöttek. Mindkét csapat sok hibával játszott, mi 3-4-gyel többet követtünk el. Emelt fővel jöhettünk le a pályáról, Tóth betegsége, Vérten sérülése pedig nagyon megviselte az együttest. Az volt a taktika, hogy ne erőltessük az átlövést, a szélekre, betörésekre játszunk, de nem tudtuk megállni, néha elpuffogtattuk a labdákat. Ez se lett volna gond, de 13 tiszta ziccert nem lehet kihagyni. Este hagyom a lányokat kicsit szomorkodni, aztán készülünk Dél-Korea ellen, mert a bronz is szépen csillog."
Tóth Tímea:
    "Az bánt a legjobban, hogy ha kevesebb hibát követünk el, győztünk volna. Ezért fájó ez a vereség, meg a szurkolók miatt is. Az oroszok a mi hibáinkból éltek. Nem szabad összezuhannunk, nagy eredmény a négy között lenni, Korea ellen is így kell védekezni, s feljavulni támadójátékban."
Görbicz Anita:    "A ziccereket, heteseket be kellett volna lőni, mert a lehetőségeink megvoltak, emellett nagyon sok labdát adtunk el. A bronzmeccset meg kell nyernünk."
A magyar válogatott a szombaton közép-európai idő szerint 7:30 órára kiírt bronzmérkőzésen a Koreai Köztársasággal találkozik, amelytől a csoportmeccsek során 33-22-es vereséget szenvedett.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
sport rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier