Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Bryant kínában gyógyul a térdműtét után
xlsport.hu
2010. július 27., kedd 13:33
Kínában lábadozik harmadik térdműtétje után Kobe Bryant, az észak-amerikai profi kosárlabdaligában (NBA) címvédő Los Angeles Lakers sztárja.

A 12-szeres All Star-válogatott szombati operációja után utazott Ázsiába, hogy öt várost érintő körútján üdvözölje rajongóit. Pekingben a nagy hőség ellenére 1600-an próbáltak bejutni a találkozónak otthont adó épületbe. "Az a legnehezebb, hogy egy helyben kell ülnöm - nyilatkozott a 31 éves bedobó a China Daily keddi számában. - Állandóan edzenék, így számomra valójában a semmittevés jelenti az igazi kihívást."

Annak ellenére, hogy 2003 és 2006 után immár harmadjára műtötték a jobb térdét, Bryant jövőre a hatodik bajnoki címét is megszerezné a Lakersszel: "Egy újabb aranygyűrű jelenti számomra az igazi motivációt a következő szezonra. Nem sok minden változott: a csapat nagy része maradt, és a céljaink is ugyanazok, mint eddig."

Ami az edzősködést illeti, a Lakers-ász egy kérdésre válaszolva közölte:
"Szóba sem jöhet, soha. Szívesen foglalkozom gyerekekkel, táborokat is tartok nekik, de trénerként végigcsinálni egy szezont... hát ez nem érdekel."

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
sport rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier