|
|
![]() |
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Bundagyanús a DVSC egyik BL-meccse
nemzeti sport 2010. május 20., csütörtök 13:24
A német ARD televíziós csatorna Fakt című műsorának információja szerint legalább egy mérkőzés bundagyanússá vált a labdarúgó Bajnokok Ligája mostani idényében, az MDR tv pedig úgy tudja: a Debrecen egyik meccsét vizsgálja az európai szövetség (UEFA).
Az információk alapján múlt szombaton az UEFA fegyelmi bizottsága „a Debrecen legalább nyolc játékosát” kihallgatta Budapesten, s egy játékosügynök is gyanúba keveredett. A Fakt szerint a hajdúságiak több találkozóját is vizsgálják. Horváth Béla, a DVSC technikai vezetője ugyanakkor a DPA német hírügynökség megkeresésére szerdán este azt mondta: semmit sem tud erről az ügyről. Az UEFA-t egyelőre nem sikerült elérnie a német hírügynökségnek.
A magyar bajnok Debrecen története során először szerepelhetett a BL főtábláján, ahol ugyanakkor nyeretlen maradt a Fiorentina, az Olympique Lyon és az FC Liverpool ellenében. A selejtezőben a svéd Kalmar, az észt Levadia Tallinn és a bolgár Levszki Szófia volt a csapat ellenfele. Az UEFA a nemzetközi bundabotránnyal összefüggésben vizsgálódik egy másik, korábbi debreceni összecsapással kapcsolatban is: május elején több játékost kihallgattak a svájci Young Boys elleni 2008-as UEFA Kupa-párharccal kapcsolatban. A debreceniek rutinellenőrzésnek nevezték a vizsgálatot. A Nemzeti Sport információi szerint a DVSC-TEVA–Fiorentina (3–4) mérkőzés után érdeklődtek a legintenzívebben az UEFA fogadási botrányokkal foglalkozó illetékesei a debrecenienknél.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
Kassai, Eb-játékvezető, lengyel-ukrán, puskás ferenc stadion, újáépítés, bayern, napoli, elégedett, hangulat, rába győr, barcelona, futsal, lisszabon, Dzsudzsák Balázs, Alejnyicsev, Anzsi Mahacskala, foci, moldova, magyar, eb, selejtező, transzparens, átigazolás, sion, vanczák vilmos, bajnokok ligája, barca, milan, uefa, Arsenal, bl, meccs, kassai viktor, futball, eredményesség, bundabotrány , borbély zoltán, győr, büntetés, dvsc, látványterv, főnix, stadion, UEFA, Webb, BL, döntő, bíró, aranycipő, cristiano ronaldo, messi, real madrid, mourinho, FIFA, elnök, blatter, botrány, mészáros norbert, ftc, adósság, labdarúgás, mlsz, ferencváros, mccabe, futbal, ukrajna, fifa, debrecen, edző, zsolna, moszka,
|
|