|
Chelsea hazai pályán győzött
nemzetisport.hu
2008. oktober 06., hétfő 07:00
Feltámadt a Torres vezérelte Liverpool.
Vasárnap a nagy négyesből a Chelsea és a Liverpool lépett pályára, és mindkét nagycsapat három ponttal gazdagodott. Ám míg a londoniak sima mérkőzésen verték meg az Aston Villát, addig a Liverpool kétgólos hátrányból fordított a Manchester City vendégeként. Közben ismét kikapott a Tottenham, míg hazai pályán nyert a Portsmouth.
A „kékek” az Aston Villa együttesét fogadták, és már az első félidőben megnyugtató, kétgólos előnyre tettek szert. A vezetést a 21. percben Joe Cole szerezte meg a Chelsea-nek, aki Lampard passzát követően talált be Brad Friedel kapujába. A játék képe alapján teljesen megérdemelt volt a londoniak vezetése, akik Nicolas Anelka révén a szünet előtt duplázták meg előnyüket.
A második játékrészben már nem változott az állás, tehát a Scolari-csapat megérdemelten gyűjtötte be a három pontot, főleg a találkozó első felében bemutatott futballjának köszönhetően.
A forduló előtt a Chelsea-hez hasonlóan 14 ponttal álló Liverpool a Manchester City otthonába látogatott, és nehéz helyzetbe hozta magát az első 45 percben.
Hiába birtokolták többet a labdát a „vörösök” , mégis a City talált a kapuba. Stephen Ireland és Javier Garrido találatára ekkor még nem érkezett liverpooli válasz, így 2–0-s hazai előnnyel várhatták a felek a második félidőt.
A fordulás után Fernando Torres hozta vissza a vendégek reményeit, a spanyol Európa-bajnok az 55. percben volt eredményes. Nem sokkal később Zabaleta kapott piros lapot, azaz kemény utolsó 25 percre számíthattak a City szurkolói.
A hazai drukkerek félelme be is igazolódott, mivel Torres megszerezte a második gólját is a meccsen, és ezzel döntetlenre módosult az állás. A csattanó azonban még hátra volt, ugyanis szinte már mindenki elkönyvelte a pontosztozkodást, amikor érkezett Dirk Kuyt, és az utolsó percekben megszerezte a liverpooli győzelmet jelentő gólt.
A bajnokságban katasztrofálisan szereplő Tottenham szurkolói abban bíztak, hogy a hétközi UEFA-kupa-siker pozitív hatással lesz a csapatra, amely Halmosi Péter együttesét, a Hull Cityt fogadta a White Hart Lane-en. A londoniak azonban folytatták bukdácsolásukat, Geovanni kilencedik percben szerzett gólja az újonccsapat sikerét jelentette. Halmosi a 71. percben váltotta a gólszerzőt.
A Portsmouth Peter Crouch és Jermaine Defoe találatának köszönhetően győzte le a Stoke Cityt.
 |
 |
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Chelsea, foci, Chelsea FC, Eden Hazard, rekordok, bl, orrtörés, drukker, Fernando torres, chelsea, BL-döntő, Bayern München, Higuain, Real Madrid, ajtót, lefejelte, Liverpool, Barcelona, játékosok, fizetés, barcelona, sérülés, BL, finálé, Fulham, Benfica, Mourinho, edző, Cole, Defoe, Tottenham, Jorge Franco, igazolás, Napoli, benfica, Zenit, José Mourinho, lakás, London, Sapa Fehérvár, Ljubljana, EBEL, jégkorong, Manchester United, Dzsudzsák Balázs, Dinamo Moszkva, Gary Cahill, szerződtetés,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|