Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Cseh László célja két arany, de akár még a triplázás is sikerülhet
samsungsport.hu
2010. augusztus 06., péntek 16:00
A négy évvel ezelőtti, szintén budapesti rendezésű EB-n 200 és 400 méteres vegyes úszásban nyert aranyat a fiatal sportoló, a 200 méteres hátúszáson pedig második lett.

Az Európa bajnokságon induló 59 tagú magyar csapatban Cseh László az egyetlen, akia négy évvel ezelőtti viadalon aranyat nyert. Mesterével, Turi Györggyel úgy tervezték, hogy a jelenlegi bajnokságon is három számban áll rajtkőre, de végül úgy döntöttek, hogy a kockázat minimalizálása miatt csak a két egyéni számra koncentrálnak. Ez a két egyéni szám pedig a korábbi sikeres 200 és 400 méteres vegyes. Nehéznek ígérkezik a küzdelem, az esetleges sikeres szereplés szép ajándék lehet Laci december 3-i, 25. születésnapjára.

 

 

 

"Hiba volt Lacit csak az életkora miatt a sportág "öregedő" szereplői közé sorolni, főleg most, amikor ismét rá figyel a világ, hiszen mind a két vegyes úszó számban ezúttal is az aranyért indul csatába. Az viszont tagadhatatlan, hogy terhelhetőségének foka az idők során változott. Manapság a nagy versenyek után hosszabb pihenőre van szüksége, és az is természetes, hogy újabban a csúcsforma eléréséhez a korábbinál többet kell beleadnia." - mondta Turi György.

A tréner augusztus 1-jén ünnepelte edzői pályafutása kezdetének 30 éves jubileumát. Ennek a pályafutásnak méltó megkoronázása lenne a margitszigeti EB-n való sikeres szereplés. 2001 óta dolgozik Lacival, a sportoló felnőttté válása közben voltak nehéz pillanatok:

"Előfordult, hogy nem bírtam az önfejűségével, és hagytam, hogy azt tegye, amit jónak lát. De egyszer sem mosolyogtam meg, ha netán zsákutcába futott. Az én kötelességem az, hogy mindenben a javára cselekedjek és türelemmel kezeljem az esetleges gondjait, bajait."

Reméljük, hogy évek közös munkája és az edző-tanítvány közötti jó kapcsolat ismét jó eredmémyhez segíti majd Cseh Lászlót.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!


kapcsolódó hírek
cimkefelhő
sport rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier