|
Cseh László újabb meglepő veresége
Független Hírügynökség
2009. június 28., vasárnap 08:12
A pénteki 200 háton elszenvedett vereség után Cseh László szombaton is kikapott egyik sikerszámában az Egerben zajló 111. országos bajnokságon. Ezúttal Kis Gergő győzte 200 pillangón, azon a távon, amelyen a pekingi olimpián Cseh László ezüstérmet nyert.
Kis Gergő, aki a 200 pillangó után az 1500 gyorsot is megnyerte elmondta, jól ment neki az úszás, tudta, hogy a lehető legjobban el kell mennie Csehtől, mert ha csak egy kicsit is magára enged, kikap tőle. Ahogy fogalmazott: "Nagyon örülök, hogy sikerült nyernem, jót tesz a véremnek..."
Cseh László, a vereség után elmondta, nem tudja, mi volt vele, akármit csinált, azt érezte, nem halad a vízben. Nem emlékszik, mikor úszott ennyire rosszul pillangón, de azért ígéretet tett, hogy a világbajnokságig összeszedi magát.
Turi György, Cseh László edzője szerint versenyzője az elmúlt hetekben extra terhelést kapott, a 12 szám, amiben indult, a végére soknak bizonyult. Ezt felismerték a vetélytársak, de most az kell, hogy ezt normálisan dolgozza fel, bár tény, nem szokott hozzá az ilyesmihez - fogalmazott a tréner.
Az országos bajnokság legeredményesebb úszója a nőknél Verrasztó Evelyn hat, Cseh László öt elsőséggel
200 m pillangó: 1. Kis Gergő (Rája '94 Úszóklub) 1:55.81 p, 2. Cseh László (Kőbánya SC) 1:56.93
4x100 m gyorsváltó: 1. Jövő SC-Veolia (Tompa Orsolya, Bucz Ágnes, Mutina Ágnes, Verrasztó Evelyn) 3:45.93, országos csúcs (régi: Jövő SC, 3:48.35, 2008.07.11)
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Kanada, menekültek, roma, cigányok, emigráns, magyar, férfi kézilabda, válogatott, Eb, Serena Williams, Jekatyerina Makarova, tenisz, Schmitt Pál, államfő, doktori, plágium, bolgár, NAV, m15, kamion, lefoglalás, cigaretta, forint, euró, svájci frank, deviza, Dairy Quenn, MAgyarország, franchise, fizetésemelés, 2012, pesszimizmus, béremelés, csempész cigaretta, lopott autó, Mezőnagymihály, Gyurta Dani, Cseh László, Európa-bajnokság, úszó, úszó Eb, Verraszto Evelyn, rövidpályás, Gyurta Dániel, Verrasztó Evelyn, elzárás, szobafogság, otthon születtek, Prága, fegyverarzenál, Sárbogárd, lőfegyver, Cece, elásta, álrendeőrök, fegyveres, ál, M15, rablás, árfolyam, Euroliha, kosárlabda, női, Sopron, Győr, HBB, Hobo, Földes László, búcsúkoncert, Kvitova, cseh, teniszező, év legjobbja, forint, gyenge, deviza, árfolyam, stagnál, Szunai Linda, volt párja, párkapcsolat, szakítás, Sztártetováló, Czene László, Astoria, Tabu Tv,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|