|
Cselgáncs ifi vb Budapesten, egy felnőtt vb reményében
MTI
2009. augusztus 03., hétfő 12:04
Tizenöt fiatal képviseli a magyar színeket a csütörtöktől vasárnapig sorra kerülő I. ifjúsági cselgáncs-világbajnokságon, a Papp László Sportarénában.
Az esemény hétfői sajtótájékoztatóján Tóth László, a hazai szövetség elnöke kiemelte, hogy a sportágban ez az első vb a korosztály számára, korábban a 15-16 évesek Európa-bajnokságon mérhették le tudásukat. A négynapos verseny jelentőségét növeli, hogy kvalifikál a jövő évi, Szingapúrban rendezendő I. ifjúsági olimpiára. A Papp László Sportarénában várhatóan 75 ország mintegy 600 versenyzője lép tatamira, súlycsoportonként minden nemzetet egy-egy ifjú sportoló képviselhet. A magyar szövetség vezérkara az ifi vb-t egy majdani, budapesti felnőtt világbajnokság főpróbájának tekinti, ugyanis nem titkolt cél, hogy a közeljövőben - négy-hat éven belül - vendégül láthassák a világ legjobb judokáit.Az eseményre a belépés díjtalan, köszönhetően annak, hogy a szövetség négy, államilag támogatott napot kapott a sportvezetéstől, vagyis bérleti díjat nem kell fizetnie a helyszínért. A magyar versenyzők szereplésével kapcsolatosan elhangzott, hogy mind a fiúknál, mind a lányoknál bárki képes lehet pontszerző, illetve érmes hely elérésére.
A magyar indulók:
fiúk:
50 kg: Gard Richard
55 kg: Őri Felicián
60 kg: Csigi Lénárd
66 kg: Horváth Zoltán
73 kg: Tóth Krisztián
81 kg: Horváth Adrián
90 kg: Hegedűs Botond
plusz 90 kg: Kerstner Róbert
lányok:
44 kg: Batizi Barbara
48 kg: Keliger Bernadett
52 kg: Szabó Katinka
57 kg: Füzesi Alexandra
63 kg: Kiss Barbara
70 kg: Kalydy Patrícia
plusz 70 kg: Gila Nóra
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
london, olimpia, étkeztetés, Tour, 2010, győztes, hivatalos, öngyilkos, olasz, labdarúgó, Adidas, per, feltaláló, Oroszi, Kovács Péter, freestyle, sarokdekázás, marian cozma, gyilkosság, garázdaság, kupon, támogatás, paralimpia, Kim Kardashian, Kanye West, szerelmespár, úszás, Áder János, Gyurta Dániel, úszó Eb;, London, Dj Dominque, szurkoló, VIP terem, MTVA, Eb, fociadó, kocsma, meccs, vetítés, Árpa Attila, Csepkkő gyermekotthon, adakozás, köztévé, eb, közvetítés, új gumik, forma1, pirelli, hallhatatlan, csarnok, schobert norbi, börtön, kihívás napja, motogp, visszavonulás, budapest, jégkorong, divizió, gólbíró, goalref, Dánia, FIFA, Forma-1, gumik, Mateshitz, cselgáncs, MALÉV, Európa-bajnokság, EJU, Sportaréna, vb, csokonyai, kiesett, magyar, celgáncs, gáspár,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|