|
Cseréi repítették az egyenlítő Phoenixet
nemzeti sport online
2010. május 26., szerda 11:05
A Phoenix Suns a második hazai mérkőzését is megnyerte – 115-106-ra - a Los Angeles Lakers ellen az NBA rájátszásában, így a Nyugati főcsoport döntője 2–2-re áll.
A phoenixiek főként az összesen 54 pontot szerző cserejátékosaiknak köszönhetik sikerüket, míg a Lakersben ezúttal hiába villogott a 38 pontig jutó Kobe Bryant.
A Phoenix az első negyedet viszonylag gyenge dobószázaléka ellenére egálra (23–23) tudta hozni, a második játékrész elején pedig a cserék (Frye, Dudley, Amundson, Barbosa, Dragic) kaptak lehetőséget a hazaiaknál. Ők ezzel maximálisan éltek is, a Suns tízpontos előnyre tett szert remeklésüknek köszönhetően.
Kobe Bryant ebben az időszakban, a mérkőzés 16. percében talált a gyűrűbe először – addig inkább a társai kiszolgálásában jeleskedett –, ám ezután nagyon belelendült, hiszen a nagyszünetben (64–55) már 15 pontnál járt.
A Lakers 24-ese a harmadik negyedben sem vett vissza a tempóból, vezérletével a vendégek szép lassan felzárkóztak, 81–81-nél pedig utolérték az arizonaiakat.
A záró játékrész elején ismét a phoenixi „cserepad" sikeres bevetésének lehetett szemtanúja a US Airways Center közönsége: az előző meccsen mind a 12 mezőnydobását elrontó Frye, majd Barbosa és Dudley is bevert egy triplát, így pillanatok alatt újra kilencpontos előnyre tett szert a Suns (98–89).
A szlovén Goran Dragic zseniális betörése után már 103–90-re vezetett a Phoenix, amely a hátralévő időben már nem engedte ki a kezéből a győzelmet, amellyel 2–2-re alakította a párharc állását. A következő mérkőzésre helyi idő szerint csütörtök este kerül sor Los Angelesben.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
bajoki, arany, Olaj, szolnok, kosárlabda, férfi kosárlabda nb 1, miami, new york, brit, csillag, kosár, akrobata, döntő, dallas, vereség, csata, chicago bulls, rekord bikák, Szolnok, Eurochallenge, jászberény, debrecen, spanyol, bajnokság, Hanga, Manresa, nba, kosárlabdabajnokság, wadecsapata, EuroChallenge, Zoran Martic, Körmend, Sabáli Balázs, Szolnoki Olaj, Jászberény KSE, MK, Kobe Bryant, Lakers, NBA, Miami Heat, Bobcats, Chalon, Clippers, Utah, Toronto, Orlando Magic, Nba, Elan Chalon, Fradi, Sopron, Krivacevic Tijana, Iványi Dalma, szült, kisfia, Pécs, EuroChallange, Keravnos,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|