Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Csúnyán beégett Hóhér Józsi
hir24.hu
2012. január 11., szerda 11:41
Háromszor is rászámoltak, majd a második menetben leléptették Nagy Hóhér Józsefet Ukrajnában.

Mint korábban beszámoltunk róla Nagy "Hóhér" József tegnap este WBA cirkálósúlyú interkontinentális címmérkőzésen vett részt Ukrajnában. A 36 éves, jelenlegi interim, azaz ideiglenes Magyar–bajnok Nagy az ukrajnai Donetskben mérkőzött meg a 24 éves, 17 profi mérkőzés után is veretlen Kiladzéval.

A profibox.hu információi szerint Kiladze a 18. meccsét is behúzta. A szakportál a helyszínen tartózkodó Petrányi Zoltán promóterre (Profibox Promotion) hivatkozva számol be a mérkőzésről. Petrányi szerint a hajdúsági bunyós erőszakosan kezdte az összecsapást, de az első menetben az agresszivitás mellé nem társult megfelelő pontosság.

A mérkőzés előtt készült képet nézve ezt nem csodáljuk. Kiladze minden paraméterében felülmúlja Nagyot - talán a hasa méretét kivéve. Kétségtelen, Nagy "Hóhér" József ütőereje ma sem kisebb, mint fénykorában, de tény, már túl van a zeniten. Manapság inkább a felfuttatni kívánt fiatal tehetségek felhozó mérkőzésére szánt "boxzsák" szerepét tölti be, mint valós bajnoki-öválmokat dédelgető bunyósét.

A találkozó is ennek szellemében folytatódott - a második menetben gyorsan véget ért. Nagyra ekkor három alkalommal is számolt a mérkőzésvezető, majd leléptette a 36 éves magyar sportolót (érdemes megemlíteni, hogy a 2. felvonásban egy alkalommal a veretlen grúz öklöző is padlóra került, de nem számoltak rá). Nagy József új rekordja: 26 győzelem (ebből 15 ko/tko), 11 vereség, 0 döntetlen.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
sport rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier