|
Csúszni-mászni fognak az MTK játékosai
hir24.hu
2011. április 06., szerda 13:30
Az MTK csapata a jó bajnoki kezdés után ma már a bentmaradásért küzd, főleg azután, hogy a kék-fehérek a hétvégén 2-1-re kikaptak a Hungária körúton a Siófoktól.
A csapat egy pontra van a kieső helyen álló balatoni csapattól (22, illetve 23 pont), így a vezetők rendkívüli szurkolói összejövetelt szerveztek, hogy a megmaradt drukkerek feltegyék kérdéseiket az érintetteknek.
Az ankéton részt vett Domonyai László vezérigazgató, Garami József szakmai igazgató, valamint Kanta József csapatkapitány vezetésével a teljes csapat.
A vezérigazgató szerint szembe kell nézni a ténnyel, összefogás nélkül nem sikerülhet a bentmaradás. Kanta József ígéretet tett arra, hogy az MTK játékosai csúszni-mászni fognak az elkövetkezendő találkozókon.
Stern Péter, az összejövetelt szervező Baráti Kör elnöke a találkozó után elmondta, szerették volna a szurkolók kifejezni a szolidaritásukat és azt, hogy ebben a helyzetben is a csapat mellett állnak, egyúttal várták, hogy a játékosok leszögezik, mindent megtesznek a sikeres szereplésért.
A felek úgy gondolják, eredményes volt a találkozó, mostantól a pontgyűjtés lesz az elsődleges feladat.
Az MTK legközelebb április 8-án, pénteken a Vasas otthonában lép pályára 17 órától.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
bunda, olasz futball, fogadási csalás, Bonucci, labdarúgás, foci, labdarúgó eb 2012, ukrán válogat, Chelsea, Chelsea FC, Eden Hazard, Kovács Péter, freestyle, sarokdekázás, szolgáltatás, sex, ladbarúgó, európa, bajnokság, tüntet, megyeri balázs, MTVA, Eb, fociadó, kocsma, meccs, vetítés, pályán kívül, giovanni moreno, Árpa Attila, Csepkkő gyermekotthon, adakozás, köztévé, eb, olimpia, közvetítés, Megyeri Balázs, Fernando torres, chelsea, Hodgson, angol válogatott, futball, psp, 3d, játék, Erdélyi Ferenc, poragmigazgató, Pecsa, Higuain, Real Madrid, ajtót, lefejelte, David Beckham, Obama, mez, fehér ház, elnök, Galaxy, Manchester United, Scholes, Détári, HLSZ, év edzője, Koman Vladimir, Monaco, Debreczeni Zita, szépség, gyerekkor, modell, fotós, ukrán maffia, lengyelek, Victoria Beckham, Land Rover, Evoque, Majka, Papp Feri, Barcelona,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|