|
DAC-Slovan: komoly rendőri készültség
Független Hírügynökség
2009. oktober 29., csütörtök 09:51
Komoly rendőri készültség mellett, békésen zajlott le és ért véget szerdán este a szlovákiai Dunaszerdahelyen a helyi DAC és a pozsonyi Slovan futballcsapatának mérkőzése. Egy évvel ezelőtt a szlovák rendőrök gyakorlatilag tömegoszlatást végeztek a magyar szurkolók között, akik közül többen megsérültek.
A nagy visszhangot kiváltó eset után tiltakozó tüntetés volt Budapesten, a szlovák nagykövetség előtt. Idén mindössze egyszer kellett megszakítani a meccset, mert petárdákat dobtak be a szurkolók. Az eredmény 0-0-s döntetlen lett.
A meccs előtt és közben is jelentős rendőri erők voltak jelen a stadion környékén, a szlovákiai Dunaszerdahelyen. A szurkolótáborok között nem volt összecsapás és a rendőrök sem avatkoztak be, mint tavaly. A stadionban egyébként körülbelül 150 Slovan szurkoló és 5-6000 DAC drukker volt kíváncsi a mérkőzésre.
A meccset a 64. percben egyszer 10 percre meg kellett szakítani, mert a DAC szurkolói közül petárdákat dobtak be. Sérülés nem történt és semmi olyan esemény nem zavarta meg a mérkőzést, mint ami más focimeccseken ne lenne. A mérkőzés után, este fél nyolc körül békében elindultak hazafelé a szurkolók - tájékoztatott a Független Hírügynökség helyszíni tudósítója.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
bunda, olasz futball, fogadási csalás, Bonucci, Chelsea, foci, Chelsea FC, Eden Hazard, Kovács Péter, freestyle, sarokdekázás, fociadó, köztévé, eb, olimpia, közvetítés, borsodi, hazai labdarúgás, Hodgson, angol válogatott, futball, Eb, fiorentina, rossi, menesztés, kirúgták, Barcelona, játékosok, fizetés, David Beckham, London, ukrán maffia, lengyelek, van Persie, Arsenal, Morosini, temetés, Livorno, Ronaldinho, értéke, ára, muamba, szív, kórház, Pelé, Neymar, Messi, Lescott, Manchester City, Lemsip, Bebe, Puskás Peti, tüntetés, állatvédők, Cole, Defoe, Tottenham, sambaát banánnal, banánnal focistát, Moszkva, ronaldo vesztett, 8ponttal zárult meccs, Maradona, Nápoly, adócsalás, hatóság, mlesz, szigorítás, licenceljárás, Honvéd, feljelentés, Parma, FIFA, reac, meccsek, bíróság, Manchester United, Ajax, európa liga,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|