|
Decemberben adják át az első Puskás-díjat
MTI
2009. augusztus 29., szombat 11:12
A nemzetközi szövetség (FIFA) az eredeti tervekkel ellentétben nem januárban, hanem már decemberben átadja az év legszebb góljáért járó - idén alapított - Puskás Ferenc díjat - derült ki a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) főtitkárának, Bordás Györgynek a FIFA székhelyén tett látogatása során.
Az MLSZ tájékoztatása szerint a főtitkár a héten a FIFA mellett a kontinentális szövetség (UEFA) központjába is ellátogatott, s Zürichben többek között Sepp Blatter FIFA-, Nyonban pedig Michel Platini UEFA-elnökkel találkozott. "Szóba került több, bennünket közelről érintő téma is, amelyek közül a FIFA által alapított Puskás-díj átadásával kapcsolatban kiderült: nem, mint eredetileg tervezték, januárban, hanem már decemberben sor kerül arra a ceremóniára, amelynek keretében az év legszebb góljának szerzője részesül az elismerésben" - mondta Bordás György.
- Hogy milyen kritériumok alapján döntenek majd a voksolásra felkért szakújságírók, s milyen mérkőzéseket, tornákat vesznek figyelembe, az rövidesen eldől."
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
puskás peti, eurovízió, dalfesztivál, Eurovízió, Dalfesztivál, jelöltek, dalok, Puskás Peti, okostelefon, korosztályok, használat, Viva teleton, SP, Tóth Gabi, állatvédelem, érzékeny, Puskás Ferenc, Öcsi, elhunyt, emlék, Aranycsapat, vlógatott, búcsú, meccs, futball, puskás stadion, puskás ferenc, hagyaték, felcsút, rajongók, facebook, puskás ferenc stadion, újáépítés, sport, magyar, stadion, új, halál, puskás ferenc, lánya, foci, trokán nóra, kerítő, esküvő, tanú, átépítés, szijjártó péter, egervári sándor, válogatott, finn, gera zoltán, foci, Eb, selejtező, finnek, magyarok, jegyek, futás, rákkutatás, énekes, gyerek, Szorcsik Viktória, sziget, házasság, Magyarország, Izland, edzés, Puskás Ferenc stadion, vasas, roma, szülinap, lévai adri, klip, vizipipa, stereo 2.0, leo, vaaas, as roma, induló, Ferencváros, Vasas, Dallas,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|